Galéria / videótár

Képek a befogadó szentmiséről

Október 10-én, vasárnap hagyományaink szerint ünnepélyesen, szentmise keretében fogadtuk be iskolánk közösségébe az újonnan érkezett elsős és hetedikes, illetve a a 2021/22-es tanévet nálunk kezdő új tanítványainkat a Szent István Bazilikában.

22 553 lépés Pilistetőn - zarándoklat a pálosok nyomában

Őrangyalok ünnepén – október 2-án – zarándoklatot szerveztünk az általános iskolai diákok és családok számára a Pilisbe, hogy minél jobban megismerhessük a magyar alapítású pálos szerzetesrend történelmét, megtekintsük kolostoraik maradványait, valamint megmászhassuk a rend alapítójáról elnevezett, 2014-ben felújított Boldog Özséb kilátót.

Biciklis tábor Dunaszigeten 2021. július

Idén örvendetesen sokan jelentkeztek a biciklis táborba, így két turnusban, két hét alatt összesen 50 gyermek táborozott velünk Dunaszigeten. Mindannyian nagyon kitartóak, lelkesek és együttműködőek voltak.

„Barátaimnak mondalak Titeket” - Patrona Közösségi Tábor 2021.

Ez volt az idén negyedik alkalommal rendezett a Patrona Közösségi Tábor mottója. Szerencsére a szervezés ismét ugyanolyan színvonalas volt, akárcsak tavalyi, a rendezés többnyire probléma mentesen zajlott, és a diákok is mindig készségesen rendelkezésre álltak, amikor a házimunkából kellett kivenni a részüket.

Népi játszóház és alkotóműhely

A Népi játszóház és alkotóműhely 2014 óta működik iskolánkban, mint délutáni szakkör, melynek legfőbb célja, hogy a gyermekek játszva, alkotva ismerkedhessenek meg a magyar néphagyományokkal, népszokásokkal, a természetes anyagokkal, valamint a népi mesterségekkel. 

Vidats István és János emlékére

Három „reformkori barátnő” szemüvegén át látjuk a pesti Belvárost mint a reformkor tanúját, miközben megismerhetjük a gépgyáros apa és fia megrendítő történetét.  

"A feltöltött videó egyszerűen fantasztikus! Egészen eredeti forgatókönyv, remek filmes megoldások a színnel, a zenével. A csapat tagjai komoly színészi képességekkel bírnak, és az egész alkotás egyszerre szép és informatív." (Lektori vélemény, dr.Varga Szabolcs)

Alkotók "Védegylet"csapata: Rochlitz Klára, Solti Bettina és Szabó Adél (10.b)
A filmet készítette: Lobmayer M. Judit SSND

Noszlopy

Megalakult a Méltatlanul Elfeledett Magyarok Országos Rehabilitáló Intézete, a MEMORI.

Stúdiójuk kutató riporterei sorozatot indítanak, az első részben a kevéssé ismert Noszlopy Gáspárnak állítanak méltó emléket.

"A videóról csak a legnagyobb elismerés hangjával szólhatok. Méltó a témához, remek képek, snittek, kreatív dramaturgia, nagyon jó vonalvezetés. Kitűnő alkotás!"

 (Lektori vélemény, dr.Varga Szabolcs)

Alkotók: "Centralisták" csapata: Bui Lan Leila, Demmel Izabella és Derzsi Kinga (10.b)

A filmet készítette: Kiss Tamás János

Árvízió

A nagy 1838-as pesti árvíz után nyomozó diákcsapat kreatív eszközökkel érzékenyít bennünket, hogy közelebb kerüljünk az egykori nagy megpróbáltatást átélő elődeinkhez.

"Kétségkívül kivételesen magas színvonalú alkotás. Remek kompozíciók, friss és feszes vonalvezetés, kreatív me

goldások egyaránt jellemezték. A lányokról kiderült, hogy komoly előadói képességekkel rendelkeznek. Jár érte a gratuláció, és érdemes lenne némi utómunkát követően a helyi televízióban való megjelentetésre." (Lektori vélemény, dr.Varga Szabolcs)