Báthory István emékezete a magyar kultúra napján

Az egész napos program keretében diákjaink hallhattak arról, a magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

Azt is megtudhatták az odalátogatók, hogy a magyar kultúra minden olyan kultúra, mely bármely módon a magyar néphez köthető. A magyarság történelmi vándorlása miatt ez pedig nem csak Magyarország területén, hanem az egész világon megtalálható. Nem utolsó sorban a Báthory emlékévhez kapcsolódóan a felső tagozatosok olyan kiállítást láthattak, amely egy kiemelt válogatás volt Báthory István erdélyi fejedelem és a XVI. század korából.

A programhoz szorosan kapcsolódva idén is ezen napon hirdetük ki az egész iskolát megmozgató versillusztrációs pályázat eredményét. A Báthory emlékévhez kapcsolódva az erdélyi származású költő, Kányádi Sándor verseit dolgozzák fel a diákok, aki legfőbb küldetésének a magyar kultúra éltetését tekintette.

A tavalyi felhívásra több mint nyolcvan pályamunka érkezett az alsó és felső tagozatos diákok részéről. Bízunk benne, hogy idén is sokan vesznek részt a pályázaton, amelynek eredményhirdetésére 2021. február 11-én, a Nemzetközi Könyvajándék Napon kerül sor.

Gilicze Zoltán

2021. február 05.