Általános iskola

Tiszán innen, Dunán túl népdaléneklési verseny - fővárosi forduló

A Patronások a kerületi sikerek után eredményesen szerepeltek a Tiszán innen Dunán túl fővárosi népdalversenyen is.

Láng Janka kiemelt arany minősítéssel bejutott az országos döntőbe.

Nyolcadikos énekegyüttesünk, a Szinkópa kópék (Damjanovics Panna, Jancsó Réka, Koller Bíborka. Markovics Melinda, Rónai Jolán, Szalay Rita, Szenthe Sára) arany minősítést szerzett.

Illés-Vízler Veronika szóló kategóriaban, Mosolygó Julianna és Szabó Anna kisegyüttes kategóriában kapott ezüst minősítést.

A Mária Rádió műhelyfoglalkozása a Patronában

Tegnap délután a Mária Rádió képviseletében Osvay Péter koordinátor, az ifjúsági szerkesztőség vezetője jött el hozzánk, hogy elméleti, gyakorlati és élményközpontú betekintést adjon a rádiózás alapjaiba. Az iskolánk hetedikes és nyolcadikos diákjai először a Mária Rádió Világcsalád létrejöttével és működésével ismerkedtek meg, ami jó rálátást adott, hogy egy hatalmas több ezer önkéntesből álló rádióhálózat miként működik.

Nemzetközi Könyvajándék Nap

A Magyar Gyermekirodalmi Intézet felhívására a 2012-ben indult kezdeményezéshez idén negyedik alkalommal csatlakozott a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont általános iskolai intézményegysége. A 2012-es kezdet óta 13 év telt el. Az értékközvetítő kezdeményezés pedig mára hagyománnyá vált.