Erasmus + program Litvániában a 10.évfolyam tanulóival

Élménybeszámoló az Erasmus+ Legeden projekt litvániai találkozójáról

 

    Mikor Ferihegyen találkoztunk, mindenki nagyon izgatott volt. Elbúcsúztunk szüleinktől, és átjutottunk az ellenőrző kapukon elkezdődött az út Vilniusba, rigai átszállással. Hosszú, de zökkenőmentes utunkat egy helyi (vilniusi) pizzázóban zártuk este, miután elfoglaltuk a hotelszobánkat.

 Másnap reggel megérkezett a busz, ami Klaipedába vitt minket. A görög diákok már rajta ültek. A 300 km-s út alatt mindenki egyfolytában beszélt, mindkét csapat fáradtságának ellenére. Mikor megérkeztünk Klaipedába, az olaszok már ott voltak, rövid ismerkedő kör alatt bemutatkoztunk, ezután vacsoráztunk és megérkeztek a németek. Úgy döntöttünk, kicsit körbe nézünk a városban, ami végül egy közeli étterem meglátogatásába fulladt, itt ettük a desszertet.

A 3. napon ellátogattunk a fogadó iskolánkba, amit bár nehezen találtunk meg, de nagyon szép megnyitó eseménnyel készültek. Megállapítottuk a lányokkal, hogy minden litván tanuló gyönyörűen énekel. A megnyitó után csapatokra osztottak bennünket és minden csapat kapott egy mondatot, amit az összes résztvevő nyelven meg kellett tanítani egymásnak, majd előadni. Mindenki nagyon igyekezett a jó magyar kiejtéssel. Ebéd után minden csapat kapott pár műemléket, amiket meg kellett látogatni a városban és egy-egy kreatív fotó keretén belül a társaságnak bemutatni. A nap szervezett része itt ért véget. Ezután mi, magyar lányok meglátogattunk a klaipedai kikötőt és a tanárnőkkel este egy helyi étteremben vacsoráztunk meg.

 A 4.napon reggeli után busz jött a hotel elé és az egész csapatot átvitte a Kur-Földnyelvre komppal. Először a boszorkányhegyen lévő 80 darab fából faragott szobrot néztük meg, amihez a litván tanárnő legendákat mesélt. Buszba szálltunk és 10 perc utazás után már ki is szálltunk a földnyelv egyik legmagasabb pontján, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt még az orosz részre is. Jó hangulatú délelőtti túránk után egy étteremben újra feltöltöttük energiakészleteinket, egy délutáni sétát tettünk a tengerparton és haza buszoztunk a hotelünkbe. Habár holtfáradtak voltunk ez nem állított meg minket az esti szomszédolásban.  

Az 5.napon már kora reggel jó hangulat uralkodott az ,,ungarische Mädchen" szobában reggeli után az iskola felé vettük az irányt, ahol a csapatoknak új legendát kellett írniuk és mellé illusztrálni ötleteiket. Mind a négy csapat kiváló munkát végzett, ötletekben nem volt hiány. Miután felolvastuk, bemutattuk egymásnak a legendákat, indultunk ebédelni a Katpedele nevű étterembe, de még a buszra várva mi, magyar lányok végig táncoltunk egy ,,Ördög útját", ami az olaszoktól a németekig bezárólag az összes nemzetnek tetszett. Ebéd után felpattantunk a buszra és egy 45 perces út után Palangában szálltunk ki. Megnéztünk egy borostyánkő kiállítást az ottani borostyán kincsekből és a kastély hatalmas, szinte birtok nagyságú, gyönyörűen rendbe tett kertjét. Aztán egy hosszú sétáló utcán keresztül elértünk a palangai tengerparthoz. Nekünk ez különleges volt, nem úgy, mint az olasz és görög diákoknak, hiszen ők tenger mellett élnek. Habár 10-13 fok volt, levettük a cipőnket és zokninkat, hogy vízbe mehessünk bokáig. Aznap este vacsora után 8-an kimentünk az IKI nevű boltba, ahol bevásároltunk litván édességekből, és természetesen a fagyit sem felejtettük ki a bevásárlólistából.
     Ezután elkezdtük az utolsó közös napunkat a többiekkel. Az iskolába mentünk korán, mert Klaipeda polgármestere jött meglátogatni az erasmusos tanulókat. Mesélt egy kicsit Klaipedáról és azután mi, diákok tehettünk fel neki kérdéseket. Szerintem nagyon fontos témák kerültek szóba a beszélgetés alatt. Elköszöntünk a polgármester úrtól, és egy rövid szünet után magunk között lezártuk a hetet, kaptunk oklevelet. Elmentünk a tengerpartra harmadszor is és az ottani mólón tettünk egy sétát, majd visszamentünk az iskolába. Ezután elkezdődött a közös táncolás, aminek az olaszok voltak a legaktívabb tagjai. Kifulladásig táncoltunk körtáncokat, és ,,just dance"-t, mindenki nagyon élvezte, majd szépen lassan elindultunk a hotel felé, de előtte a magyar csapat még beugrott az egyik cukrászdába macaronozni egyet. Ezen a napon volt a legemlékezetesebb esténk, nagyon jól éreztük magunkat, az egész nagy erasmusos csapat beszélgetett hajnali 2-ig, bár voltak, akik tovább bírták. Sajnos a görögöktől ezen az estén el kellett búcsúznunk, mert hajnali 4-kor indultak busszal.

      A 6 .nap reggelén összepakoltuk a bőröndjeinket és utoljára egy nagyot reggeliztünk Klailedában, és egy picit lézengtünk még a hotel hallban és beszélgettünk az olaszokkal. Majd könnyes búcsúzás után felszálltunk a buszunkra és célba vettük Vilniust. Délutánra értünk oda, és esti program gyanánt megnéztük az óvárost, beültünk egy étterembe búcsú vacsorázni egy finomat. Másnap reggel kitaxiztunk a reptérre reggel 7-kor és kezdődött az utazás haza. Délután 2-re meg is érkeztünk a budapesti reptérre és elbúcsúztunk egymástól, majd otthon egy hatalmasat pihentünk. Nekem és szerintem minden résztvevőnek hatalmas élmény volt, olyan utazás, amit majd az unokáinknak fogunk mesélni. Köszönjük a lehetőséget!

                                                                                      

                                                                                               Szily Dorka

                                                                                         10. B osztályos tanuló

Kapcsolódó
2021. október 18.