2020/2021

Mozgásban a Patrona, Balatonfüred

A Széchenyi emlékév keretében – a balatoni gőzhajózás megteremtésének emlékére, valamint ökoiskolai szerepvállalásunkat erősítve – 2021. május 26-án tematikus napot szerveztünk a 7.c osztályos diákjaink számára az leső gőzhajó vízre helyezésének helyszínére, Balatonfüredre.

Pünkösd, avagy a Szentlélek ünnepe

„Amikor elérkezett a pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol egybegyűltek. Majd lángnyelvek lobbantak és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a lélek szólásra indította őket” (ApCsel 2, 1-4).

Mozgásban a Patrona, Poroszló

A Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont általános iskolai intézményegysége – a Mi Patronánk Iskolai Alapítványon keresztül – sikeres pályázati elbírálásban részesült a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (6065 Lakitelek, felsőalpár sor 3.) által.

Általános iskolai néptánc gála, avagy hagyományőrzés a Patronában

Ma, amikor a járványhelyzet miatt egy olyan átmeneti kényszerhelyzetet éltünk meg ismételten a tanév során azzal, hogy a tanulás színterét az iskolákból a pedagógusok és a diákok otthonába kellett áthelyezni, különösen is szükség van az iskola hagyományait megerősítő alkalmakra. Ezek segítenek bennünket hozzá ahhoz, hogy a felforgatott mindennapokból lassan visszatérjünk a régi kerékvágásba.