Otthonosság, Minőség
Jobbá tehető a világ!
Főoldal > Galéria > Galéria 2016-2017

Balatoni biciklis tábor 2017.

Balatonakaliból indulva 32 gyerekkel 5 nap alatt 172 km-t bicikliztünk hűvös szélben, perzselő napsütésben, esti alkonyatban, hegynek föl, völgynek le, sima úton, bukkanókon keresztül, de végig kitartóan és jókedvűen.

Békamentés 2017.

Mint minden évben, idén is részt vettünk a hagyományos márciusi békamentésben. A résztvevők élménybeszámolóiból válogattunk, ami megtalálható a hírek között.

Színház éve - projektzáró előadás

A június 12-i előadás képei.

Bábelőadás az általános iskolában

Gyönyörű bábelőadást nézhettek végig az általános iskola diákjai Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád előadásában.

Carnuntum – Patrona – Iter magnificum feminarum studiosarum

Carnuntum híres ókori város volt Pannonia határán, ahol még Marcus Aurelius császár is elmélkedett. Mi nem csak elmélkedni mentünk…

Szent László vitéze a Patronában

A Szent László-év alkalmából tartott nagy sikerű előadást iskolánkban Dr. Hidán Csaba László, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa, történész, régész, harcművészet oktató, az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola alapítója.

Adventi vásár az általános iskolában

Szebbnél szebb kézműves termékek és ínycsiklandó finomságok cseréltek gazdát az általános iskola adventi vásárán.

Adventi kézműves délután

Kézműves műhellyé vált egy délutánra az általános iskola minden tanterme, ahol kézműves mesterek és tanítók irányítása mellett sokféle karácsonyi díszt és ajándékot készíthettek a gyerekek.

Terézia anya nap – 2016. november 17., csütörtök

Gimnáziumunkban hagyományosan Terézia anya boldoggá avatásának ünnepén a mindenkori 15 évesek tanítanak annak emlékére, hogy Gerhardinger Terézia is ebben az életkorában kezdett tanítani. A diákok előadásai után különböző közösségekből érkezett szerzeteseket láttunk vendégül, hogy tartsanak foglalkozást, amely keretében beszéljenek hivatásukról vagy szolgálatukról. A program végén maga Terézia anya látogatott meg minket, hogy átadja a diáktanítóknak a képesítő oklevelület...

Adventi lelki nap az általános iskolában

Advent kezdetén lelki napot tartottunk az általános iskolában. A gyerekek meghívott papok, szerzetesek, hitoktatók vezetésével indultak el az ünnepi készület útján. A napot közös szentmisével, az adventi koszorúk megáldásával, az énekkarosok jelvényátadásával kezdtük. Ezután minden osztály más-más módon kereste és találta meg a számára legfontosabb adventi üzenetet.

Együtt munkálkodás fogyatékos felnőttekkel

Az általános iskola 3.c osztálya ellátogatott egy olyan műhelybe, ahol értelmi fogyatékos felnőtteket foglalkoztatnak. Nemcsak megnézhették az itt folyó munkát, hanem segíthettek is, amiben csak tudtak. A látogatást több napos felkészítés előzte meg, a program célja az érzékenyítés volt. Mindenki szép élményként őrzi ezt a közös munkálkodást.

Megemlékezés az 1956-os forradalomról

A közös megemlékezés keretében az általános iskolások korabeli filmfelvételeket néztek meg az 56-os eseményekről. A látottak megértését tanáraik kommentárja segítette. Az ünnepség gyertyagyújtással és imádsággal zárult. A nap folyamán az osztályok még külön-külön felkerestek közeli 56-os emlékhelyeket, ahol tisztelegtek a hősök előtt.

Szüreti mulatság az általános iskolában

Október 5-én szüreti hangulat költözött az általános iskola udvarára. A gyerekek kipróbálhatták a szőlődarálót, a szőlőprést, szüreti dalokat énekeltek, és végül koccintottak a finom, frissen préselt musttal.

Kerékpártúra a Velencei-tó körül

Október 15-én kicsik és nagyok, szülők és gyerekek, kereken harmincan indultunk neki Székesfehérvárról, hogy körbebiciklizzük a Velencei-tavat. Mindenki lelkesen és kitartóan tekert, nem szegte kedvünk még a délutáni kiadós eső sem. Szép élményekkel, épségben, kellemesen elfáradva tértünk haza.

Befogadó szentmise

Mi, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont tanárai, munkatársai és diákjai téged, ......... mától iskolánk teljes jogú polgárának tekintünk. Ezekkel a szavakkal köszöntötte iskolánk közössége új elsőseinket, hetedikeseinket befogadó szentmisénken. Az elsősök ez alkalommal kapták meg nyakkendőjüket, gimnazistáink pedig jelvényüket.

Fonó az iskolában

Egy borongós októberi délutánon az általános iskola legkisebb diákjai vidám falusi mulatságba csöppentek. A kis díszterem közösségi térré változott, ahol lehetett mesét hallgatni, énekelni, táncolni, ismerkedni, kukoricát morzsolni, mint hajdanán az igazi falusi fonókban. Ráadásul a lemorzsolt kukoricaszemeknek egy idős néni háziállatai is nagyon örültek.

Családi nap az általános iskolában

Élményekben gazdag szombat délutánt tölthettek együtt kicsik és nagyok az általános iskola családi napján. A programokon test és lélek egyaránt felüdülhetett, hiszen finomságok, zene, tánc, játék, alkotásra hívó tárgyak, simogatásra váró állatok és sokféle tombolanyeremény várták a résztvevőket.

Befogadó szentmise

Az őrangyalok ünnepéhez kapcsolódva, idén szeptember utolsó napján fogadtuk be ünnepélyesen, szentmise keretében az általános iskola közösségébe új diákjainkat és kollégáinkat. Az iskola címerével díszített nyakkendőket Péter atya megáldotta, és az ötödikes "angyalkák" tették elsős védenceik nyakába.

Teremtés hete az általános iskolában

Szeptember utolsó hete a Teremtés hete volt az általános iskolában. Ezen a héten külön napja volt a hegyeknek, a vizeknek, az állatoknak, a növényeknek, az embereknek, és az egész hét a szelídség jegyében telt. A hét programját vetített képes előadás, képes-zenés meditáció, rajzpályázat, az érzelmek világába bevezető társasjáték, természettel kapcsolatos mesék, imádságok, zeneművek színesítették.

Mihály-nap az általános iskolában

Szent Mihály napjának délutánján az iskolaudvaron a gyerekek lelkesen kínálgatták, cserélgették portékáikat, felelevenítve ezzel a régi Mihály-napi vásárok hangulatát. A legkisebbek interaktív mesejátékban válhattak pásztorrá és báránykává, a hajdani Mihály-napi pásztorünnepek fontos szereplőivé.

Nyári emlék - angol nyelvi tábor a Patronában

Nagyon jó hangulatban telt az általános iskola nyári napközis angol tábora. A délelőtti angolórák után délutánonként minden nap más-más programot szerveztünk. Voltunk például hajókázni a Margitszigeten, csúszdázni a Gellérthegyen, sütöttünk csokis muffint, ültettünk angol rózsát, és robogtunk villamosként a lezárt Szabadság-hídon.

E-napló Adomány - Alapítvány Levelezés Patrona Blogger
október 25. szerda
07:15 Gimn. - Osztálymise | 11.A
október 27. péntek
14:00 előbb megy haza az általános iskola
18:00 Gimi - 12.A Szalagavató
október 28. szombat
10:00 Gimn. - Felvételi előkészítő
október 30. hétfő
Őszi szünet
november 06. hétfő
08:00 Gimi - Reggeli ima - Barátok Útja
november 07. kedd
16:30 általános iskolai értekezlet
november 08. szerda
07:15 Gimn. - Osztálymise | 12.A
16:30 Ovi - Terézia anya emléknap
november 09. csütörtök
16:30 Ált.isk - 5-6. évf. fogadóóra
november 10. péntek
14:00 előbb megy haza az általános iskola
17:30 Gimi - 12.B Szalagavató
november 13. hétfő
08:00 Gimi - Reggeli ima 12.A
15:15 Gimn. - Közgazdaságtan fakultáció
november 14. kedd
09:00 Gimn. - Nyílt nap
16:30 Ált.isk - Iskolába hívogató
november 15. szerda
07:15 Gimn. - Osztálymise | 10.A
09:00 Ált.isk - Nyílt nap leendő elsősöknek
november 16. csütörtök
18:00 Sacralis kórustalálkozó
november 17. péntek
08:00 Gimi - Terézia anya nap
november 18. szombat
08:00 Gimn.- Pályaorientációs nap
10:00 Gimn. - Felvételi előkészítő
november 20. hétfő
08:00 Gimi - Reggeli ima 9.A
Éves program »

Patrona Hungariae

Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium,
Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

1092 Budapest, Knézich u. 3-13.
Tel: +36 1 217-0337
E-mail: iskola@patrona.hu

Iskolánk fenntartója a Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya

Honlapunk megújulását támogatta a Miasszonyunk Iskolanővérek Diákszövetsége

  Ferencváros logó