Otthonosság, Minőség
Jobbá tehető a világ!
Főoldal > Galéria > Galéria 2017-2018

Dacolva viharral

Március 14-én kétszer adták elő iskolánk diákjai és tanárai Kemény András tanár úr Kossuth Zsuzsannáról írt iskoladrámáját, Pétery Veronika tanárnő rendezésében. Farkasfalvy Judit tanárnő kitűnő fényképei a második előadáson készültek,melyek segítségével betekinthetünk a kulisszák mögé is. Hamarosan elérhető lesz az előadásról készült videofilm is!

Az első Bibliaverseny a Patronában

Március 10-én rendeztük az első Patronás Bibliaversenyt. 5 fős csapatok neveztek a gimnáziumból, akiknek János evangéliumát kellett megismerniük, és egy rövidfilmet készíteni róla.

Farsangi mulatság a gimiben

Jó buli volt! Köszönjük a résztvevőknek

Terézia anya nap 2017. november 17.

Ünnepi szentmisével, a kilencedik évfolyam előadásaival, az elmaradhatatlan habos kakaóval ünnepeltük a Boldogasszony Iskolanővérek rendalapítójának, Gerhardinger Terézia anya boldoggá avatásának évfordulóját november 17-én.

Pályaorientációs nap 2017. november 18.

A 7-9. évfolyamhoz egykori tanítványainkat hívtuk meg. Büszkék vagyunk rájuk, akikből közgazdász, jogász, politológus, kommunikációs szakember, védőnő, környezetmérnök lett. A 10-12. évfolyamosoknak már meghatározza a mindennapjaikat a továbbtanulás, ők személyesen beszélgethettek különböző szakemberekkel céljaikról.

Nemzetközi kapcsolataink

Az idei tanév német nyelvű tréninggel kezdődött, amelyen a patronás és müncheni diákok együtt tanultak konfliktuskezelést, Lengyelországban jártak diákjaink, Portugáliából, Belgiumból fogadtunk diákokat.

Aprók a méhészetben

Októberben a 3.a osztállyal egy zsámbéki méhesbe látogattunk el, ahol rengeteg ismeretet szereztünk a méhek életéről, szokásaikról és kitartó munkájukról. Testközelből figyelhettük meg a méhész alázatos munkájának lépéseit. Mézet fejtettünk, méhviasz gyertyát tekertünk, mesét hallgattunk és a szép napos időnek köszönhetően kaptárt is bonthattunk.

Októberi harangszó

Nemzeti ünnepünkön Kemény András tanár úr tollából, Pétery Veronika rendezésében patronás diákok adták elő az Októberi harangszó című iskoladrámát, egyszerre emlékezve az 1956-ban történt eseményekre és a Reformáció 500. évfordulójára.

A Tevékeny Szeretet Iskolája

A Patrona hagyományai szerint mindenkori kilencedikeseink közösségi szolgálatot végeznek a Tevékeny Szeretet Iskolájában. Szolgálatuk elején ünnepélyesen megígérik, hogy türelemmel, kitartással, szeretettel végzik szolgálatukat. Az idei 9. évfolyam ígérettételére október 2-án, hétfőn a reggeli áhítat keretében került sor.

Befogadó szentmise az általános iskolában

Ünnepélyesen, szentmise keretében fogadtuk be az általános iskola közösségébe új diákjainkat és kollégáinkat. Az iskola címerével díszített nyakkendőket az ötödikes "angyalkák" tették elsős védenceik nyakába.

Befogadó szentmise

Mi, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont tanárai, munkatársai és diákjai téged, ......... mától iskolánk teljes jogú polgárának tekintünk. Ezekkel a szavakkal köszöntötte iskolánk közössége új hetedikeseinket befogadó szentmisénken. Gimnazistáink ez alkalommal kapták meg jelvényüket.

Biciklitúra a Dunakanyarban

Tizenhatan indultunk neki, hogy Gödtől Szobig 40 km-en keresztül biciklizzünk a festői szépségű Dunakanyarban. Ragyogó volt az idő, töretlen a jó kedv, mindannyian kellemesen elfáradva, szép élményekkel tértünk haza.

A nagytétényi kerékpártúra képei

A Patronás Kerékpáros Klub idei első túrája Nagytéténybe vezetett. Huszonhárman vágtunk neki, gyerekek és felnőttek, az összesen 36 km-es útnak. A reggeli borongós idő senkit sem riasztott el, nagyon szép és kellemes utunk volt, a nagytétényi kastély termeit pedig régi idők ruháiba öltözködve járhattuk végig.

E-napló Adomány - Alapítvány Levelezés PHÉrték
május 24. péntek
08:00 Ovi - Néri Szent Fülöp Gyógypedagógus Csoport ünnepe
május 27. hétfő
Ovi - Elszökött az óvoda
május 29. szerda
08:00 Kompetenciamérés - 6-8-10. évf
18:00 Zeneiskolai gálahangverseny
május 30. csütörtök
16:30 Ált.isk - Néptáncgála
június 01. szombat
10:00 Ovi - Te Deum
június 03. hétfő
08:00 Gimn. - Tantárgyi vizsgák
június 04. kedd
08:00 Nemzeti Összetartozás Napja - 11.AB
17:00 Gimn.- 2019/20 7.AB szülői értekezlet
június 05. szerda
Gimn. - Emelt szintű szóbeli érettségik
június 07. péntek
08:00 Ovi - Szent Ágnes csoport ünnepe
június 12. szerda
16:30 Ált.isk - 6.évf. búcsú
június 13. csütörtök
08:00 Gimn. - Köszönet a technikai munkatársaknak
09:00 Gimn. - DÖK Sportnap
16:00 Ált.isk - Te Deum
17:00 Ált.isk - Tanévzáró + Bizonyítványosztás
június 14. péntek
Utolsó tanítási nap
09:00 Gimn. - Te Deum
10:00 Gimn.-Tanévzáró + Bizonyítványosztás
június 17. hétfő
Vízi kalandsport tábor (Szentendre)
08:00 Gimi - Szóbeli érettségi 12.A
június 20. csütörtök
08:00 Gimi - Szóbeli érettségi 12.B
június 21. péntek
08:00 Gimi - Szóbeli érettségi 12.B
június 22. szombat
08:00 Gimi - Szóbeli érettségi 12.B
Éves program »

Patrona Hungariae

Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium,
Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

1092 Budapest, Knézich u. 3-13.
Tel: +36 1 217-0337
E-mail: iskola@patrona.hu

Iskolánk fenntartója a Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya

Honlapunk megújulását támogatta a Miasszonyunk Iskolanővérek Diákszövetsége

  Ferencváros logó