Otthonosság, Minőség
Jobbá tehető a világ!
Főoldal > Hírek, aktualitások > Becsengettek!

A 2019/2020-as tanévben a két első osztályában sok kisdiáknak egy új időszámítás kezdődődött el az életében. Az óvodában megszokott mindennapos játék helyébe az élménypedagógiával átszőtt iskolai tanulás lépett, amelyet a mára már szépen bekötött könyvek, füzetek is segítik. 

Az új tanév megkezdése előtt szeptember 1-jén, vasárnap Veni Sancte-ra került sor iskolánk kápolnájában és nagy dísz termében. A szentmisét Vörös Imre András OCD, a Kármelita Rend magyarországi tartományfőnöke mutatta be, kérve a Szentlélek Úristen oltalmát, segítő erejét mind a tanítványokra, mind a pedagógusokra.

Másnap reggel igazgatói órára került sor. Az új elsősök – szüleik jelenlétében – örömteli várakozással léptek be az iskola nagy dísztermébe, ahol az általános iskola teljes diákközössége nagy tapssal és közös énekléssel fogadta őket. Öröm volt látni, hogy ezek után szertefoszlott bennük a szorongás, és boldogan várták az első tanítási napot, amelyben nagy szerepük volt tanítóiknak is, akik a barátságosan feldíszített osztálytermekkel várták a kisdiákokat.

„Jöjj el Szentlélek Úristen! Igazság és szeretet lelke,

adj nekünk jó lelket, kedvet, szorgalmat és kitartást,

ahhoz a munkához, amelyre meghívtál.”

 

Minden diákunknak nagyon sikeres tanévet kívánok!

 

Gilicze Zoltán

E-napló Adomány - Alapítvány Levelezés PHÉrték
október 14. hétfő
Gimn. - Erasmus+ Senses - Vilenna (Spanyolország)
október 17. csütörtök
Bipa 4.
október 19. szombat
10:00 Gimn. - felvételi előkészítő
október 21. hétfő
Belga cserekapcsolat
október 22. kedd
08:00 Ált.isk - Megemlékezés az '56-os forradalom és szabadságharcról
12:00 Gimn. - Megemlékezés az '56-os forradalom és szabadságharcról
október 25. péntek
16:30 Gimn. - 10.AB szülői értekezlet
október 26. szombat
Őszi szünet
november 04. hétfő
08:00 Ált.isk - Gyásznap - megemlékezés a Corvin negyednél
november 08. péntek
Erasmus+ - 1. találkozó - LEGENDÁK
17:30 Gimn. - 12.A Szalagavató
november 09. szombat
17:30 Gimn. - 12.B Szalagavató
november 12. kedd
08:00 Gimn. - NYÍLT NAP patronás lányoknak
16:30 Ált.isk - Leendő elsősök fogadása | Márton-nap
november 13. szerda
08:00 Gimn. - NYÍLT NAP külsősöknek
Éves program »

Patrona Hungariae

Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium,
Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

1092 Budapest, Knézich u. 3-13.
Tel: +36 1 217-0337
E-mail: iskola@patrona.hu

Iskolánk fenntartója a Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya

Honlapunk megújulását támogatta a Miasszonyunk Iskolanővérek Diákszövetsége

  Ferencváros logó