Otthonosság, Minőség
Jobbá tehető a világ!
Főoldal > Hírek, aktualitások > Patrona Óvodások az iskolában – általános iskola

Patrona Óvodások az iskolában

 

Nagy örömünkre március 10-én ismét látogatást tettek iskolánkban a Patrona Óvoda nagycsoportosai. A közös napot az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének eseményei köré szervezett komplex program töltötte meg tartalommal. A kis vendégeket az első évfolyamosok, valamint tanítóik fogadták. A közös tízórait követő tematikus programon az iskolások és az óvodások közösen tevékenykedtek. A leendő első osztályosok bepillantást nyerhettek a változatos iskolai taneszközökkel végezhető játékos feladatok sokaságába. Az 1848-as eseményekkel kapcsolatban összeállított komplex foglalkozás során kipróbálhatták ügyességüket, gyorsaságukat, kézügyességüket és a bátorságukat is. Az iskolások már otthonosan mozogva, rutinosan oldották meg sorra a feladatokat, az óvodások pedig nagy odaadással ismerkedtek a sok, sok újdonsággal. A vidámsággal kísért népi és dalos játékok az udvaron is folytatódtak. Zárásként, a „kenyérsütést” követően került sor a magyar zászló közös kihelyezésére is az udvaron található vár-mászókára. Az óvodásoknak és az első osztályosoknak egyaránt jó érzés volt, hogy együtt tanulhattak, játszhattak ezen a napon. A program végén egymás megajándékozása sem maradhatott el. 

  

Gilicze Zoltán

E-napló Adomány - Alapítvány Levelezés PHÉrték
április 03. péntek
08:00 Ált.isk - Kereszút
09:00 Gimn. - Rákóczi-nap
április 04. szombat
09:00 Tanári lelki nap
április 06. hétfő
Húsvéti szünet
április 15. szerda
Gimn. - Digitális témahét
április 16. csütörtök
08:00 Ált.isk - Beiratkozás első osztályba
08:00 Gimn. - Megemlékezés a Holocaust áldozatairól | 10.AB
április 17. péntek
08:00 Gimn. - Történelem próbaérettségi
április 19. vasárnap
Gimn. - Erasmus+ KK21 Northampton (Anglia)
április 20. hétfő
Ált.isk - Fenntarthatósági témahét
Általános iskola - fogadóórák hete
07:45 Gimn. - Kilencedmise
április 21. kedd
16:15 Ált.isk - Fogadóóra 5-6. évf
április 23. csütörtök
09:00 DÖK - tréning
április 29. szerda
07:45 Gimn. - Kilencedmise
április 30. csütörtök
15:00 Gimn. - Ballagás
Éves program »

Patrona Hungariae

Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium,
Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

1092 Budapest, Knézich u. 3-13.
Tel: +36 1 217-0337
E-mail: iskola@patrona.hu

Iskolánk fenntartója a Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya

Honlapunk megújulását támogatta a Miasszonyunk Iskolanővérek Diákszövetsége

  Ferencváros logó