Általános Iskola

Általános iskola hírkategória hírek

2024/2025

Tánccal a világ körül – felejthetetlen interaktív előadás az alsó tagozatosok számára

„A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér. ”
(Claude Achille Debussy)

November 28-án – a Lázár Ervin Program keretében – az alsó tagozatos tanulóink "Tánccal a világ körül" címmel egy felejthetetlen interaktív előadás részesei lehettek a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának jóvoltából a nagy díszteremben. A zenés, táncos, lélekemelő utazás vezetője, a Madách Színház színművésze, Sövegjártó Áron volt.

2024/2025

4. évfolyamos szentmise Krisztus király ünnepén

Christus vincit, 
Christus regnat, 
Christus imperat.

 

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottójának felhívására, miszerint „Alkosson minden nemzet egy közösséget”, 2024. november 22-én az általános iskola diáksága – a hagyományos reggeli ima keretében – a negyedik évfolyam pedig évfolyam mise keretében tisztelgett az egyházi év közelgő lezárása és Krisztus király ünnepe előtt. 

A korábbi évek hagyományait folytatva közösen magasztaltuk a világmindenség Királyát, Jézust, aki nem uralkodni jött, hanem szolgálni. Az Isten országát képviselve azért jött közénk, hogy beteljesítse az izajási jövendölését Isten szenvedő szolgájáról, szeretetből életét adja mindenkiért, barátaiért és ellenségeiért.

Krisztus király ünnepén a 4.a, 4.b és 4.c osztály diáksága szolgálattal egybekötött évfolyammisén vett részt, amely biztosította számukra Isten szent kegyelmét, Jézus Krisztus megtestesülését, szeretetének közös megélését, közvetítését. A szentmise előkészületeként a diákok a hittan órák keretében készültek az alkalomra. 

2024/2025

A Hagyományok Házában jártunk

November 20-án a 2.a és 2.c osztály Jeles napok című  komplex, élményalapú, tevékenykedtető foglalkozáson vett részt a Hagyományok Házában.

2024/2025

A tevékeny szeretet nyelvét mindenki érti – Szent Erzsébet nap az általános iskolában

„Ahhoz, hogy a megroppant nádszál állva maradjon, meg kell erősíteni, oda kell erősíteni egy tartóhoz, támasztékhoz. Legalább addig, míg meg nem erősödik.”

November 19-én – a Katolikus Karitásszal karöltve – Árpád-házi Szent Erzsébetre, a középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentjére, a tevékeny szeretet példaképére emlékeztünk az általános iskolában, hogy közösen idézzük fel élettörténetét. 

2024/2025

Világkupa sikerek

Nagy örömünkre Vajna Tamás Titusz 5.a osztályos tanuló kiemelkedő eredményeket ért el az elmúlt hónapokban az országos és világkupa Rock and Roll táncversenyeken:

Általános iskolai galériák

Krisztus király ünnepén az általános iskolában

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottójának felhívására, miszerint „Alkosson minden nemzet egy közösséget”, 2021. november 19-én az általános iskola diáksága – a hagyományos reggeli ima keretében az egyházi év közelgő lezárása és Krisztus király ünnepe előtt tisztelgett. A korábbi évek hagyományait folytatva közösen magasztaltuk a világmindenség Királyát, Jézust.

Márton nap az általános iskolában - alsó tagozat

A Szent Márton napi projekthét keretében – már több éves hagyományként – az általános iskola alsó tagozatos diákjaival Szent Márton napi megemlékezést tartottunk iskolánk udvarán. A program keretében közös énekléssel, imádkozással, valamint a legenda megismerésével emlékeztünk meg Pannónia szülöttéről. Ezt követően az osztályok saját készítésű lámpásaikba helyezett mécseseikkel tettek felvonulást. A kis lámpások fénye önmaga őrizte Szent Márton emlékét, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatta el az emberekhez.

Márton nap az általános iskolában - felső tagozat

A Szent Márton napi projekthét keretében, hagyományként, az általános iskola felső tagozatos diákjaival Szent Márton napi megemlékezést tartottunk iskolánk kert tavánál. A program keretében osztályonként 12-12 lámpásként világító bambuszhajót bocsátottunk a vízre. Ez a 12-es szám azt jelképezte, hogy Szent Márton tizenkét évesen döntött úgy, hogy felveszi a kereszténységet. A kis lámpások vízre bocsátása pedig önmaga őrizte Szent Márton emlékét, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatta el az emberekhez.
Kapcsolódó galériák