Szentmise és teremszentelés vízkereszt napján

2022. január 6-án, Vízkereszt ünnepén szentmisén vettünk részt iskolánk kápolnájában és nagy dísztermében. A szentmisét Dr. Martos Levente Balázs atya, a Központi Papnevelő Intézet rektora, a Szombathelyi Egyházmegye felnőttképzési püspöki referense mutatta be.

Vízkereszt napján Jézus születésének eseménye a háromkirályok érkezésével folytatódik. Rájuk emlékezünk ezen az ünnepen, amelynek hivatalos elnevezése: Urunk Jézus Krisztus megjelenése. Annak az öröme, hogy a napkeleti bölcsek felismerték a betlehemi Gyermekben az Istent. Különleges, hogy egy új csillag születése indította el őket, hogy közösen útra keljenek, és felkeressék a Isten egyszülött fiát, aki azért született, hogy minden ember üdvözítője legyen.

De személyesen, közvetlenül miként érint-e Bennünket ez a 2000 évet is meghaladó történet?

A bölcsek útja napjainkban is minden keresztény gyermek és felnőtt számára irányadó. Olyan útmutató, amely a Szentíráshoz kötődik, amely abban segít mindannyiunkat, hogy eljussunk Krisztushoz, egyre közelebb kerüljünk hozzá, szorosabb közösségre lépjünk vele. 

Még 2000 év elteltével is tanulnunk kell a bölcsektől, akik csakis egymást folyamatosan támogatva, bíztatva jutottak el Krisztushoz a hosszú úton. Akik nyitottak voltak a feléjük érkező égi jelekre, amely ahhoz segítette őket, hogy el ne tévedjenek útközben.  Az együvé tartozás tudata számunkra is meghatározó kell, hogy legyen a mindennnapokban. A hitbeli tapasztalataink megosztása, a szolidaritás, az egymásra figyelés és a testvéri szeretet tettekben való megnyilvánulása teszi lehetővé egyedül, hogy valóban láthassuk Krisztust, mindnyájunk üdvözítőjét.

A szentmise keretében megszentelt vízzel Balázs atya és Béla atya a házszentelés keretében megáldotta az osztályokat és megszentelte az osztálytermeket.

A háromkirályok példája azt mutatja, hogy érdemes figyelnünk az Isten által mutatott jelekre és érdemes megtennünk mindazt, amit Isten közöl velünk. Legyünk bölcsek, ismerjük fel az isteni jeleket és kövessük Isten útmutatásait a mindennapi életünkben is!

 

Gilicze Zoltán

Esemény
Vízkereszt