Az országos Geotóp-napon kerékpárral fedeztük fel a Molnár-szigetet

Október 7-én – az országszerte megrendezésre kerülő Geotóp-napon – újabb biciklis élménytúrára hívtuk a patronás családokat, hogy két keréken közösen kalandozzunk a mesélő természet ösvényein, a Ráckevei-Duna gyönyörű partszakaszán.

A geotóp szó a Geo = Föld és toposz = hely szavakból álló szakkifejezés, amely olyan helyszínt jelöl, ahol rácsodálkozhatunk a teremtett világ különleges képződményeire. A kerékpár túra a Boráros téri hajóállomástól indult, majd utunk során a Ráckevei Duna-ártér gazdag élővilága, természeti sajátosságai és értékei tárulkoztak fel, miközben élvezhettük a csendet, a nyugalmat és a napsütést. 

Odafelé Soroksár felé vettük az irányt a Duna ága mellett, hogy megismerkedhessünk a Molnár-sziget szépségeivel. Ez a sziget a Ráckevei-Kis-Duna-ág igazi kincse, amelynek története igen régre nyúlik vissza. A nevét onnan kapta, hogy a környéken rengeteg volt a malom. Soroksáron rozst termesztettek, amit az itt megépített, nagyjából 50 vízimalomban őröltek lisztté, majd a helyiek csónakokon szállították a sváb rozskenyeret a fővárosba.

A vadregényes Molnár-sziget a nádasokkal sűrűn benőtt folyóágakkal, a számos vízimadárral,  a csendes földutakkal és fás-bokros részekkel a Tüskevár hangulatát is felidézte számunkra. Utunk során felkerestük a hangulatos szabadidő parkot, a Tündérkertet is.

Utunkat a D-14-es kompjárattal folytattuk tovább, hogy elérjük a csepeli vízparton elterülő Kolonics György sétányt. A patronás diákokat először egy tengeri témájú játszótér fogadta, majd a kirándulókat a vadregényes  bringaút várta. A hangulatos környék 2017-ben kapta a Kolonics György sétány nevet, a fiatalon elhunyt kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenus emlékére, aki szinte egész pályafutását a Csepel SC színeiben sportolta végig.

Az egész napos kirándulás végére csapatunk fáradtan, de felejthetetlen élményekkel gazdagodva tért haza. Köszönjük Kati néninek a túravezetést!

Gilicze Zoltán

 

 

.

 

2023. október 09.