Bőhm Csaba olimpikon volt iskolánk vendége a felső tagozatos lelki napon

“A SPORT ÁLTAL TALÁLTAM RÁ ISTENRE”

December 2-án – az adventi szentmisét követő napon – a felső tagozatosok lelki napjára került sor. A tegnapi adventi szentmisével egy várva várt időszak kezdődött el, az elcsendesedés, az elmélkedés és a megnyugvás időszaka. Mindannyian tudjuk azt is, hogy a latin ADVENT szó jelentése „eljövetel”, ami nekünk keresztényeknek a Megváltó eljövetelét jelenti az abban rejlő várakozás és a karácsonyra történő lelki felkészülés jegyében.

Az általános iskolában azonban az advent eljövetele egy kiemelt személy eljövetelét is jelentette a Patronában, aki a magyar öttusa sport büszkesége, világbajnok és olimpikon. Aki a 2024-es párizsi olimpián hazánkat képviselte, akinek csodálatos eredményei révén már sokszor csendült fel a magyar himnusz. Bőhm Csaba a magyar öttusa 2024-es világbajnoka és világkupagyőztese, valamint az idei nyári olimpia 13. helyezettje.

A mai lelki napon az olimpia láng fénye jelképesen az adventi koszorún egyik gyertyájára került, hiszen a vendégünk nemcsak a sportban mutatott példát sokak számára, hanem hitének megélésében is. Ma azért jött el közénk, hogy gondolataival tanúságot tegyen arról, hogy miként van jelen az Isten az életében, milyen az ő istenkapcsolata, milyen az ő életének mélysége és magassága.  

A mai személyes találkozás során megtudhattuk, hogy díszvendégünk Bőhm Csaba milyen jellemvonásokkal gazdagodott, milyen nehézségekkel küzdött, és miben talált motivációt arra, hogy mára elmondhassa magáról, hogy „sikerült”, hiszen már nemzetközi szinten is a sportága, az öttusa kiválóságaihoz tartozik. 

A mai találkozás egy lelkihíd is volt egyben az élsportoló Bőhm Csaba és az alsó és felső tagozatos diákok között. Az olimpikon gyerekkori és felnőttkori történeteibe is bepillantva diákként mindenki megérezhette, hogy számukra is elérhetők a legnagyobb eredmények. Legyen az sport, tanulmány, vagy bármi az életben. Bátorság kell hozzá és mellette a legfontosabb, hogy mindig tudjuk, hogy velünk van a jó Isten!

A sportolóval folytatott beszélgetés során megtudhattuk, hogy sikereit nem kizárólag fizikai erejének és felkészültségének köszönheti, hanem mély istenhitének. Ez segíti őt mindig a maximumot nyújtania az adott versenyeken.

A diákok által feltett kérdésekből kiderült, hogy szülei hatására kezdett hétéves korában sportolni. Családja – több más sportolóval ellentétben – nem élversenyzőt szeretett volna belőle faragni, hanem azt, hogy átérezze a mozgás örömét. Eleinte lovaglással kezdett el foglalkozni, azután lett úszó, majd 2013-ban kezdett igazán az öttusával foglalkozni. 

Nem azért csinálja, hogy sok pénzt keressen, hogy híres legyen. „Azért csinálom, mert szeretem. Hogyha valakinek az a motivációja, hogy híres legyen, vagy sok pénzt keressen, vagy csak egy-egy eredmény a motivációja, akkor neki elég kínkeserves tud lenni.” 

Elmondta, hogy a 2024-es világbajnoki eredmény igazi istenélmény volt, ahogy az össze előtte lévő verseny is. „Valahogy én mindig kapok valamit a Jóistentől. Nagyon szép dolog, ha megnyerek egy versenyt, és nagyon-nagyon boldog emlék is marad, de nekem sokkal többet jelent az a tapasztalás és az az istenélmény, amit ezáltal kaptam.”

Az olimpiai 13. helyezéssel kapcsolatosan megemlítette, hogy ennél többre vágyott. „Lehet bármennyire hívő egy ember, lehet bármennyi önbizalma, ilyenkor összetörik és megrogy. De én ezekből a helyzetekből mindig új lendületet, új erőt, új tüzet kapok, olyan tüzet a lelkemben, ami csak arra késztet, hogy még menjek tovább, és még egyszer próbáljam meg, ha ez most nem sikerült. Úgyhogy mindig azt mondom, hogy ez csak kegyelem, ez a mélység, ez a kudarc, mert Isten ebben tud igazán formálni és erősíteni minket.” Hiszen az ő életében a sportsikerek és a Jóisten áldása közös.

„Nem Isten által találtam rá a sportra, hanem a sport által találtam rá Istenre. Sok történés vezetett oda, hogy jobban elkezdtem Isten felé fordulni, de nem az elért eredmények vezettek idáig. Voltam nagyon mélyen, voltam nagyon magasan, és így ezek váltakoznak.”

A jövőt illetően a családalapítás mellett a 2028-as olimpiai lehetőséget említette a legnagyobb álmaként mindezt az Istenbe vetett töretlen bizalommal.

Gilicze Zoltán

2024. december 03.