Ébredj ember mély álmodból

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.” Kezdi szent János az evangéliumát. 

Még ezeket a végtelenül lecsupaszított, önmagukban egyszerű szavakat is nehéz értenünk. Mert nincsennek szavaink erre a nagy titokra. „Az Ige testté lett és miköztünk lakozék” Az Isten, aki időtlen és örökké való, úgy lett közeli és személyes számunkra, hogy egy ponton belépett az időbe. Magára vette a korlátainkat, hogy kifejezze határtalan szeretetét irántunk. Ezt ünnepeljük karácsonykor.

Ez az időpillanat több, mint kétezer éves, és a hely távoli, de a hitünk nem merevítheti oda a megváltót. Sem oda, sem a XIX.-XX. század fordulóján élő falusiak betlehemesének világába. Örökké velünk van, és a hely ahová lokalizálhatjuk a saját szívünk. Mégha mezítlábas angyalok és bumfordi pásztorok vagyunk is.

S mert nincsenek szavaink, megpróbáljuk képekkel, zenével, szimbolikus játékkal foghatóvá tenni az Istenszületés csodáját. Próbáljuk…… 77 gyermekkel, elhivatott zenészekkel, és a szülők támogatásával. Számunkra már a munkafolyamatban benne rejlik a jutalom. 

A 4. évfolyam

2024. december 16.