Emlékezés Jókai Mór születésének 200. évfordulójára

A Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont általános iskolai egysége a Jókai Mór Emlékév ünneplését a Magyar Kultúra Napján megtartott „Jókai Mindenkinek!” című interaktív vetélkedővel nyitotta meg.

Másnap a 7.c osztályos diákok Kemény András osztályfőnök szervezésében Balatonfüredre látogatott, hogy a diákok megtekinthessék a Jókai Mór Emlékházat.

Balatonfüred egyik legismertebb nevezetessége az Emlékház. Az emlékház honlapja ismerteti a nyaraló történetét, amely szerint „Jókai Mór 1857. évi első füredi látogatása mély hatással volt rá és feleségére, Laborfalvy Rózára. A táj szépsége mellett a fürdő hangulata annyira vonzotta a házaspárt, hogy attól fogva rendszeres vendégei voltak Fürednek, majd 10 évvel később megvásárolták a telket, amelyen a napjainkban emlékmúzeumként működő villa áll.

A koraeklektikus stílusban épült nyaraló 1870 őszén még nem volt teljesen készen, de Jókaiék már az év nyarán birtokba vették. Déli verandája felett kőbábos mellszobrokkal díszített teraszról lehetett gyönyörködni a Balaton és Tihany felé nyíló kilátásban.

Jókai több regénye kötődik a villában töltött nyarakhoz: Az arany ember, a Fekete gyémántok, a Szegénység útja, a Damokosok, a Három márványfej, valamint számos, a fővárosi lapok számára írt elbeszélés, rege és fürdői témájú cikk született itt.

Jókai felesége halála után 1889 elején eladta a villát Michelini János veszprémi gabonakereskedőnek, majd a Jókay család 1908-ban visszavásárolta a nyaralót. (Jókai Mór ugyan az 1848. márciusi tavasz hatására lemondott a családneve végén a nemességet jelző „y”-ról, a kiterjedt család azt továbbra is használta. Ezért a családról szóló írások [pld. Eötvös József: A Jókay-nemzetség. Révai testvérek, 1896.] továbbra is eredeti alakjában használta ezt a nevet. – Kemény András)

1954-ben, az író halálának 50. évfordulójára az épületben megnyitották az ország egyetlen Jókai Emlékmúzeumát, amely bepillantást enged a család füredi mindennapjaiba.

Megtalálható itt Jókai íróasztala, nevezetes távcsöve, botgyűjteményének, valamint híres ásvány- és csigagyűjteményének jeles darabjai, mint felesége színpadi kellékei és egyéb relikviái. A korhűen berendezett konyha mellett olyan érdekességek várják a látogatót, mint Jókai saját készítésű rajzai, miniatúrái vagy elefántcsont-faragványai.”

A múzeum látogatás után a gyerekek többsége kipróbálhatta a híres füredi szabadtéri korcsolyapályát, a többiek pedig a Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpontban ismerkedtek a Balaton kialakulásával és növény- és vízivilágával.

2025. január 26.