Esztergomi zarándoklaton az 5.c osztály

Szeptember 6-án és 7-én Esztergomban tett zarándoklatot  az 5.c osztály, hogy a legnagyobb történelmi múlttal rendelkező város megismerésén túl - egymással és osztályfőnökeikkel minél jobban megismerkedhessenek a felső tagozat kezdetén.

Esztergom városának múltjában hazánk történelme sűrűsödik össze, amelynek esszenciájába való betekintést ez a két csodálatos nap a maga programgazdagságával biztosította az 5.c osztály diákságának.

Patronásaink első ízben a Kis- és Nagy- Duna partján épült Víziváros házai, templomai és prímási palotája között tettek látogatást, ahol felkeresték a kanyargós főutcán található prímási palotát. Ebben az épületben található Simor János érsek által alapított világhírű Keresztény Múzeum, amelyben hazánk leggazdagabb egyházi gyűjteménye található. A diákok a középkori magyar festészet és szobrászat mellett legendás állatokkal is megismerkedhettek.

Ezt követően az osztály felfedezést tett a Bazilika lábánál található Vármúzeumban is, amelyben a feltárt királyi palota megmaradt helyiségeit járták be. A palota termeiben berendezett kiállítás az esztergomi vár teljes történetét, múltját tárta a diákok elé- míg a lakószobákból káprázatos kilátás nyílt a műemlékekben gazdag városra.

A zarándoklat kiemelt élménye volt a 2001-ben átadott Mária Valéria hídon való átkelés a szlovák határvárosba, Párkányba, ahol a nagy melegben a hűsítő fagylaltozás sem maradhatott el.

A fáradt diákságnak a Szent Adalbert zarándokház adott otthont erre a két napra bőséges fogásaival.

Hazaindulásuk előtt Isten áldását kérték erre a tanévre a Szent Adalbert főszékesegyházban és gyertyagyújtással és imádságos énekekkel gondoltak elhunyt szeretteikre.

Köszönjük az osztályfőnököknek - Rádi Tiborné Kapin Zsuzsannának és Csonka Juliannának - a programok összeállítását, megszervezését és a zarándoklat lebonyolítását.

A magyar állam bölcsőjének bejárása nagyon jó évindító és közösségépítő alkalom volt az 5.c osztály számára.
Gilicze Zoltán

2024. szeptember 10.