MÁRCIUS 15. – A MAGYAR SZABADSÁG ÜNNEPE
Március 15-e egyike három nemzeti ünnepünknek. Ekkor emlékezünk az 1848. március 15-én Pesten lezajlott forradalomra, arra, hogy az áprilisi törvények nyomán Magyarország szabad és független polgári állam lett, valamint a nemzeti függetlenségért folytatott 1848–49-es szabadságharcra.
1848 forradalma és az azt követő 1848–49-es szabadságharc a magyar nemzet egyik legnagyszerűbb története. Minden megvan benne, ami ehhez szükséges: emberfeletti vagy épp nagyon is emberi hősök; drámai gesztusok és igazi nagyság; szélsőséges érzelmek és bölcs belátás; önfeláldozás, hősiesség.
A magyarság küzdelemében a szabadság oldalán állt, hősi erényekről tett tanúbizonyságot, amivel megbecsülést vívott ki szerte Európában. Március 15. elindítói és főszereplői a szabadságvágyó, újat akaró, radikális fiatal értelmiségiek. Vagyis március 15-én a fiatalságot is ünnepeljük, az ifjúság lázadó erejét, az új nemzedékek örök vágyát arra, hogy egy tisztább, igazságosabb, jobb világot teremtsenek.
Ennek az időszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelve pedig a latin helyett a magyar lett. Büszkének kell lennünk tehát erre a napra, amelyet az összefogás, a kitartás, a tenni akarás, valamint egymás megbecsülése jellemzett.
Minden magyar hős, aki életét áldozta a nemzetért, az ország szabadságáért, megérdemli, hogy emlékezzünk rá.
EMLÉKEZÉS 1848. MÁRCIUS 15-ÉRE
„Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.”
/Juhász Gyula: Március idusára, részlet/
173 évvel ezelőtt a magyar nép izzó lélekkel várta a tavaszt: nemcsak a hosszú tél utáni napsütést és hóvirágokat, hanem a reményt, hogy eljön egy szebb, függetlenebb, boldogabb időszak.
Azon a tavaszon forradalmi hullám söpört végig Európán: a nemzetek az önkényuralmi elnyomás megszüntetéséért, a születési előjogok eltörléséért lázadtak fel, hogy országaikban megvalósulhasson a szabadabb alkotmányos kormányzás és a nemzeti önállóság.
A magyar nép a Habsburg Birodalomtól való függetlenség elérését kívánta, így szó nélkül csatlakozott a többezres tömeg a márciusi ifjakhoz: Petőfi Sándor és Vasvári Pál a Pilvax kávéházból kilépve igyekezett a sokasággal a Landerer nyomdába, hogy a cenzúra engedélye nélkül kinyomtassák a forradalmat lelkesítő Nemzeti dalt és követeléseik 12 pontját. Délután három órakor gyűlést tartottak a Nemzeti Múzeum előtti téren, majd a Városházára siettek, ahol rábírták a városi tanácsot, hogy csatlakozzanak a követeléseikhez. Innen a tömeg a budai várba indult, hogy kiszabadítsa Táncsics Mihályt. A hatalom meghátrált. Senki sem mert tűzparancsot adni a tömegre. Ahogy később Petőfi írta naplójában: „A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott.” A forradalom győzött.
Tartsuk tiszteletben azt a napot: amikor a magyar nép először szólalt fel sorsáért. Naiv bátorságuk álljon mindig példaként előttünk!
Bár a tavaszi sikereket, a Batthyány-kormány megalakulását, a szabadabb Magyarország létrejöttét az 1848-49-es szabadságharc során, a magyarok hősies helytállása ellenére az osztrákok orosz segítséggel leverték, nem lehet kérdés, hogy a márciusi eseményekkel Magyarország mégis egy reménytelibb jövő felé indult.
Legyen áldás mindazokon – akik DACOLVA A VIHARRAL – a magyar nép, a haza igazságán, boldogulásán fáradtak és fáradnak a múltban és nap mint nap.
„De azért lelkünk búsan visszanéz,
És emlékezve mámoros lesz tőled,
Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
Mely új tavaszok napját égre hoztad,
Mely új remények ibolyáját fontad.
Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!”
/Juhász Gyula: Március idusára, részlet/
Gilicze Zoltán