Krisztus király ünnepén

Christus vincit,
Christus regnat, 
Christus imperat.

 

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottójának felhívására, miszerint „Alkosson minden nemzet egy közösséget”, 2020. november 20-án az általános iskola teljes diáksága – a hagyományos reggeli ima keretében az egyházi év közelgő lezárása és Krisztus király ünnepe előtt tisztelgett. 

A korábbi évek hagyományait folytatva – idén a járványügyi helyzet miatt az osztálytermekben külön-külön, de mégis közösen – magasztaltuk a világmindenség Királyát, Jézust. 

Krisztus király ünnepe hozzásegített bennünket, hogy az adventi időszakhoz közeledve minél jobban meglássuk Jézust, a „láthatatlan Isten képmását”, valamint Krisztushoz mint királyhoz együtt imádkozva még jobban megértsük a világmindenségre kiterjedő erejét, szeretetét és jóságát.  

Krisztus király ünnepén nagy erőt adott számunkra az a tudat, hogy – hozzánk hasonlóan, velünk egy időben – szerte a világon több tízezren az Úr ünnepének tiszteletére imádkoztak, amelyet XI. Piusz pápa vezetett be az 1925-ös szentévben december 11-én Quas Primas című enciklikájában.

„Krisztus győz, Krisztus kormányoz, Krisztus uralkodik.”

Gilicze Zoltán

2020. november 20.