Január 22-én a 7.d osztálymiséjének keretében a vigasztalás mesterére, Szalézi Szent Ferenc püspökre emlékeztünk, aki minden emberrel jóságosan bánt. Jellemző mondata volt: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.”
Ferenc püspököt 1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták. Bosco Szent János az általa alapított rendet róla nevezte el.
Szalézi Szent Ferenc jelmondata: „Lelkeket adj, Uram, a többit vedd el!”
Istenünk, te a lelkek üdvössége érdekében úgy akartad, hogy Szalézi Szent Ferenc püspök mindenkinek mindene legyen. Segíts, hogy példája szerint mi is fáradhatatlanul szolgáljuk embertársainkat, és így mindenkor tanúságot tegyünk szereteted hatalmáról! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Ezen a napon a 7.d osztály diáksága szolgálattal egybekötött osztálymisén vett részt, amely biztosította számukra Isten szeretetének közös megélését, közvetítését. A szentmisét Michele Baggi atya – Budapest-Ferencvárosi Assisi Szent Ferenc főplébánia plébánosa – tartotta.
Könyörgéseink:
- Urunk, kérünk Téged az Egyházunk vezetőiért, a Szentatyáért, a püspökökért és papokért, hogy a szeretet útján vezessék a Te népedet! Hallgass meg, Urunk!
- Urunk, az Ökumenikus imahéten kérünk Téged Egyházad egységéért, békéjéért és szüntelen növekedéséért! Hallgass meg, Urunk!
- Urunk segítsd beteg testvéreinket, hogy megtapasztalják gyógyításod erejét! Hallgass meg, Urunk!
- Urunk, segíts bennünket, hogy osztályközösségünkben egymást segítve, támogatva növekedhessünk tudásban, bölcsességben és szeretetben! Hallgass meg, Urunk!
- Mennyei atyánk! Kérünk téged azokért az emberekért, akik a háború sújtotta országban élnek, hogy tudjanak bízni a Te szeretetedben nehéz élethelyzetben is! Hallgass meg, Urunk!
Az osztály diáksága énekekkel tette ünnepélyesebbé és meghittebbé a szent liturgiát.
Gilicze Zoltán