Rubovszky Rita főigazgató beszéde
Mindig elmerengek, hogy az élet nagy fordulópontjain megáll a szavunk. Nem tudjuk megfogalmazni a mélységet, amit érzünk, mintha a szavaink dadogássá silányulnának. Ilyenkor siet segítségünkre a művészet, a költészet, a zene. Ha fontos pillanatokra visszaemlékezünk, sokkal inkább hangulatokat, érzéseket, illatokat idézünk fel. Bennem egész életemre megmaradt a Patrona kápolnájának illata. Amikor igazgató lettem, ugyanazt az ódon, semmihez sem hasonlítható illatot, érzést éreztem a kápolnában, mint diákként. Nem tudom, 40 év elmúltával hogy tud megmaradni, hiszen azóta százszor átfestették, átalakították, akkoriban nem volt nagydísz, csak a kápolna, ott volt az oltár, ahol most az orgona, a padok a virágzó gesztenyefákra néztek. Képzeljétek, volt karzat, benyúlt egészen a kápolna közepéig és az egész gimi befért a kápolnába.
A nővérek mosodája az alagsorban volt. Bármikor suliba mentünk, a Knézich utcában a mostani pincéből, ami immáron zeneiskola-valami olyan erős öblítő és szappanszag áradt az utcára, ami az akkori korom és szegénységszagú szocializmusban azt az az érzést keltette bennünk, hogy ha belépünk ebbe az épületbe, akkor a tisztaságnak és hagyománynak, réginek és újnak, a múltnak és jelennek szavakkal nem megfogalmazható univerzumába lépünk be. Ezek az illatok megjelenítették a szorgos mosodában dolgozó nővérek alázatát egy olyan korban, ahol nem volt szabad az egyház, a lelkigyakorlataink és kilencedmiséink hangulatát, és ezekhez kötődik számomra Kalkuttai Teréz Anya patronás látogatása, akivel képzeljétek ebben a kápolnában imádkoztunk együtt.
Add nekünk, hogy mint te úgy lássuk a világot, a történelmünket és a saját életünk történetét, imádkoztuk kilencszer az elmúlt időszakban.
A mosoda történelemmé vált, egyre kevesebben maradtak a régiek közül, Kalkuttai Teréz anyát azóta szentté avatták és hatmilliárd ember ismeri és imádkozik hozzá, és a régi, rendszer által megtűrt Patrona kilencedmiséjét tegnap- - az Euronews Európa összes országában főműsoridőben vetítette.
A régi nehézségeket felváltották újak: a pandémia, az on-line oktatás, a kijárási tilalom, a háború, hétfőn érkezik iskolánkba a huszonhatodik-huszonhetedik menekült Ukrajnából, ők sem tudnak egyáltalán magyarul.
És mégis, azzal a kiváltsággal állunk itt mindnyájan, hogy olyan iskolából ballagtok, melynek történelmi színpadán változnak ugyan a nehézségek és változnak a szereplők, változhatnak falak ebben az épületben, épülhetnek újak is, felújítjuk a kollégiumot, a tantermeket, szekrényt cserélünk és ebédlőt, de a Patrona illata nem változik.
Néhány évvel ezelőtt a nővérek Illyés Gyula idézetét választották jubileumuk alkalmából.
A szél kihívásaira a fa gyökereivel válaszol.
Sokatoknak nem spórolta meg eddig sem az élet a viharos szeleket. Sem a személyes történetetekben sem a koronavírus idején. Nagy volt a kísértés, hogy gyökerestül magával rántsanak Titeket, de Ti megkapaszkodtatok abban a szemnek láthatatlan gyökérzetben, amely a nővéri gondoskodás, a tanulás, egy on-line lelkigyakorlat vagy végeláthatatlan messenger-üzenetek sora, és megkapaszkodtatok egymásban.
És igen, a pörkölt-szag is hiányozni fog, mert gyengeségink is részei ennek a gyökérzetnek, mely sok sok év múlva már csak egy sosem feledhető illattá nemesedik.
Amikor 30 év múlva is találkoztok és együtt nyaraltok, amikor ide íratjátok majd gyermekeiteket vagy idejöttök tanítani vagy igazgatónak- Lili, Márti figyeljetek!- vagy az országos politika színpadán találkozunk veletek, szívjátok be a Patrona illatát, ezt a mély megtartó erőt, igaz gyökereink illatát és érezzétek, hogy itthon vagytok, mert jöhet történelmi vagy személyes válság, fújhatnak az orkánszerű szelek, ezek kihívásaira a gyökereitekkel válaszoltok majd.
Isten áldjon Titeket!
