Látogatás a Bibliamúzeumban és a Karinthy Szalonban

Rendhagyó hittanórák a gimnáziumban

Iskolánkban a dupla hittanóra lehetőséget ad arra, hogy a tanév során néhány alkalommal sor kerülhet külső programokra, melyek kiegészítik a tantermi oktatást.

Látogatás a Bibliamúzeumban

Ellátogattunk a Ráday utcai Bibliamúzeumba, ahol két csoportra bontva tekinthettük meg az állandó,  interaktív és festményekből álló, ideiglenes kiállításokat. A programra Emerica nővér is velünk tartott. Miután megérkeztünk, az osztály egyik felének beszámolót tartottak a Bibliamúzeumban található érdekességekről és műtárgyakról.  A csoporton belül kisebb feladatokat kaptunk és betekintést nyerhettünk azokba a foglalkozásokba, amelyek szükségesek e múzeum működtetéséhez.

Utána az ideiglenes tárlatot tekintettük meg. Kortárs művészek munkái sorakoztak a folyosón, s legvégül mi magunk is modern, a tárlat részeként bemutatott forgót készítettünk el, saját ízlésünkre szabva.

,,Különös táj a lelked…˝ – Maria B. Raunio, iskolánk volt tanárának kiállítása a Karinthy Szalonban 

,,…nagy csapat álarcos vendég jár táncolva benne…˝- e szerepben tekintettük meg a tanárnő kiállítását. Emléktájak –ahogy a festőnő fogalmazott- elevenítettek meg a vásznon, mindenki választott magának kedvenc képet, a végén pedig címet is adtunk a festményeknek, miközben odakint rendíthetetlenül esett az eső…

A kiállításon az osztályunknak az tetszett a legjobban, hogy a képeknek nem volt címük, ezáltal nem volt megszabva, hogy mit kellene belelátnunk a festményekbe, így saját képzeletünket használva a képek közelebb kerülhettek hozzánk.

Szalay Rita és Szentkirályi Zsófia, az osztály két tagja

 

2024. április 30.