Március 14-én a 8. A és 8. B osztály lelkes diákjai Réka nővérrel megtekintette az újonnan bemutatott Most vagy soha! c. Petőfi-filmet, amit még ősszel, a Szent István Intézet „Üzenet a jövőnek” címmel meghirdetett pályázatán nyert meg. (egy osztályfotózással egyetemben.)
Az Operaház Eiffel Műhelyházában egy különleges, fogadással és beszélgetéssel egybekötött filmvetítésen vehettünk részt. A film előtti beszélgetésen megtudtuk a producerektől, Rákay Philiptől és Szente Vajktól, hogy egy nem történelmi szálat is belefűztek a történetbe, hogy a fiatalok számára izgalmasabb legyen.
Röviden arról szól a film: amikor 1848. március 15-én a lánglelkű költő, Petőfi Sándor költeményével, a Nemzeti Dallal kirobbantja a magyar forradalmat, az osztrák elnyomók egy titkos ügynököt bíznak meg a feladattal, hogy állítsa meg a felkelést.
A film megosztó volt, de abban legtöbben egyetértettünk, hogy a haza iránti szeretet átjárta az ifjakat, és éppen ezért készek voltak meghalni a honért.
A film után Petőfi Sándor egyik kedvenc finomságát kóstolhattuk meg, a Deák-kenyeret, amit a Pilvax kávéházban is gyakran fogyasztott.
Köszönjük a lehetőséget!
Mindenkinek ajánljuk megnézésre!