Adventi szentmise, lelki készület

Advent első vasárnapján Fumagalli Carlo atyával közösen – aki a Budapest-Ferencvárosi Assisi Szent Ferenc főplébánia káplánja – lélekemelő, feltöltődést nyújtó adventi szentmisén vettek részt az általános iskola tanulói, tanárai, a szülők, valamint az eseményen részt vevő kedves hozzátartozók. A szentmise előtti számos előkészület és a várakozás izgalmát a szentmisén a békesség és az öröm vette át, amely hozzásegített bennünket az adventi várakozás örömének együttes átéléséhez. Ennek köszönhetően a meghittség, a hitbeli elmélyülés, az önzetlen segítőkészség, valamint a tevékeny szeretet gyakorlása kerülhet előtérbe az előttünk álló adventi időszakban.

A közös adventi gyertyagyújtás, a várakozásra felkészítő gondolatok, a meghirdetésre kerülő rorate szentmisék, az osztályok reggeli imái, az osztálymisék, a Szent Család-járás szép szokásának ápolása, az adventi mesekuckó és teaház, az egyéb lelki együttlétek mindannyiunkat hozzá segítenek lelkünk felkészítéséhez arra, hogy majd méltón ünnepelhessük Jézus Krisztus születését. Hiszen a hitnek és a szeretetnek szüksége van egymásra.

„Mit advent sző titokban,
Karácsony végzi be.
Sok bezárt szív kipattan
Megnyitja az Isten Fia.”

Szívből kívánok derűs, békés, áldott napokat, valamint sok kegyelmet az adventi időszakra.

 

Gilicze Zoltán

2023. december 03.