Általános iskolai néptánc gála, avagy hagyományőrzés a Patronában

Ma, amikor a járványhelyzet miatt egy olyan átmeneti kényszerhelyzetet éltünk meg ismételten a tanév során azzal, hogy a tanulás színterét az iskolákból a pedagógusok és a diákok otthonába kellett áthelyezni, különösen is szükség van az iskola hagyományait megerősítő alkalmakra. Ezek segítenek bennünket hozzá ahhoz, hogy a felforgatott mindennapokból lassan visszatérjünk a régi kerékvágásba.

Az általános iskolai intézményegység egyik kiemelt évközi eseménye a néptánc gála. Egy olyan különleges és egyedi program, ahol az éves koreográfiákból Kovács Ilona néptánc tanárnő egy egész estét betöltő egységet „kovácsolt.” Olyan tisztelgése ez iskolánknak a különböző népek, különösen hazánk kultúrája előtt, amely a maga varázsával, az élő zene erejével, egyszerre lett a tánc és a mozgás ünnepe.

Az onilne oktatás kényszere miatt tavaly egy harminc perces filmösszeállítással kedveskedtünk, idén azonban ismét visszaköltözik a tánc és az élő zene a nagy díszterem színpadára.

A Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont általános iskolai intézményegysége – a Mi Patronánk Iskolai Alapítványon keresztül – sikeres pályázati elbírálásban részesült a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (6065 Lakitelek, felsőalpár sor 3.) által. A nyertes pályázatnak köszönhetően – a Báthory és a Széchenyi emlékév keretében – a diákok jó hangulatú tanulásban, hazánk kincseinek és nevezetességeinek mélyebb megismerésében, néphagyományunk és magyarságtudatunk megerősítésében részesülnek. Ennek keretében 2021. május 28-án (péntek) a nagy múltú, folklór alapú Bihari János Táncegyüttes lép színpadra, amelyben Molnár Luca néptánc tanárnő is táncol. Az együttes névadója Bihari János zeneszerző és hegedűművész, alapítója Novák Ferenc. Az együttes az elmúlt 60 évben számos hazai és külföldi fesztivál nagydíját nyerte meg, bejárta Európát, valamint Algériába, Kanadába, Kínába, Kubába, Indiába, Mexikóba, és Thaiföldre is eljutott. 2012 decemberében a Bihari János Táncegyüttes megkapta a Prima Primissima díjat.

 

Ezúton is hálásan köszönöm az idén nyugdíjba vonulónevében KOVÁCS ILONA néptánc pedagógus kiemelkedő, fáradhatatlan munkáját!

 

Budapest, 2021. május 21.

Gilicze Zoltán

2021. május 21.