Balatoni biciklis tábor

Kedves Szülők!

Közeledik a nyári biciklis tábor jelentkezési határideje. 

A gyerekek jelentkezését március 17-ig várjuk.

Idén nyáron a biciklis tábort a Balatonnál rendezzük meg június 27-től július 1-ig, illetve július 11-től 15-ig.

A szállásunk Pálkövén lesz, egy ifjúsági táborban, ahol 4-6 ágyas, saját fürdőszobával rendelkező szobákban fogunk aludni. Innen teszünk csillagtúrákat a környékbeli, izgalmas kalandokat ígérő helyekre. Balatonudvariban vitorlázni fogunk, a Tapolcai-tavasbarlangban csónakázunk a föld alatt, Salföldön lovasbemutatón veszünk részt, és magunk is kipróbáljuk a lovaglást. Ezen kívül minden nap strandolunk a Balatonban, esténként pedig métázunk. 

A napi kerékpáros távok 20 és 50 km között változnak, út közben rendszeresen tartunk pihenőket, a nap közepén pedig egy hosszabb program nyújt felüdülést a visszaindulás előtt. Biciklizés közben a gyerekek erőnlétük és kedvük szerint választhatnak maguknak megfelelőt a különböző tempóban haladó csoportok közül. A távok teljesítéséhez sebességváltós, minimum 24-es kerékméretű biciklire van szükség.

Tavasszal tartani fogunk egy egynapos bemelegítő túrát, ahol felmérjük azoknak a gyerekeknek az erőnlétét és kerékpáros tudását, akik eddig még nem bicikliztek velünk.

A tábor díja 46.000 Ft + 6.000 Ft útiköltség azok számára, akik a Balatonhoz a csoporttal együtt utaznak vonattal.

Jelentkezni március 17-ig lehet, 10.000 Ft előleg befizetésével.

 

Kalandra fel!
Bonyhádi Kati néni
bonykati@gmail.com

2022. február 28.