Az emléknapon – tanórai keretben – a kommunizmus áldozataira emlékeztünk a hetedik és a nyolcadik osztályosainkkal. „A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek.”(Milan Kundera)
Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A mentelmi jogától megfosztott képviselő 8 évet töltött börtönökben és munkatáborban. Szabadulását követően 1956-ban tagja volt Nagy Imre kormányának. 1958-ban a Hazafias Népfront jelöltjeként országgyűlési képviselővé választották.1959-ben, 51 évesen halt meg. Bronzszobra az Országház előtt áll.
Ezen a napon emlékezünk továbbá a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra is, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött nemzettársainkra, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Ezen a napon emlékezünk mindazokra, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott.
A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Európában a számuk eléri az 1 milliót. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzés által. Jóval többre tehető azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől. „Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika.” (Joszif Visszarionovics Sztálin)
Gilicze Zoltán