Befogadó szentmise a Szent István Bazilikában

2024. október 6-án, hagyományainkat követve, került sor a Befogadó szentmisére, hogy a Patrona egyre nagyobb közössége ünnepélyes keretek között fogadja be az újonnan érkezők diékokat tagjai közé.

A Befogadó szentmisénk évről évre dátuma október 8-hoz, Magyarok Nagyasszonyának, azaz Patrona Hungariae-nek az ünnepéhez kötődik. Ekkor ajánlotta fel Szent István királyunk Magyarországot Szűz Máriának, és mi, a Boldogasszony Iskolanővérek tanárai és diákjai ezért ünnepelünk Szent István királyunk bazilikájában, a felajánlást ábrázoló oltárkép alatt.  Ott, és akkor fogadjuk be iskolánk közösségébe az újonnan érkező elsőseinket, a gimnáziumi hetedikeseinket és kilencedikeseket, valamint minden diákunkat, akik az előző évi szentmise óta csatlakoztak iskolánkhoz. 

A befogadás egy szerződés, amely mint minden érvényes szerződés, kétoldalú. A szerződésüket diákjaink előre elolvasták, megértették, és az Úristen elé helyezték az oltárra. A szertartás kezdetén Kovács György jezsuita novícius megáldotta az egyenruhához tartozó nyakkendőket és az iskolajelvényt, majd a szentmise keretében került sor a fogadalom elmondására. Ennek keretében valamennyi befogadásra váró kis- és nagydiákunk neve elhangzott.

Az első osztályosaink nevük elhangzásakor egyesével lépkedtek fel az oltár előtti lépcsőre, majd együtt mondták el fogadalmukat. 

1.a osztály

  • Beleki Tamás
  • Benyus Lúcia Mária
  • Biró-Szepesházy Mihály Máté
  • Budavári-Kapuszta Nimród
  • Dankó Tamás
  • Deák Dorka
  • Demeter Kolos
  • Fekete Máté
  • Horváth Helena Rebeka
  • Katkó Sebestyén
  • Keresztes Mihály
  • Kevei Klementina
  • Kovács Inez
  • Magony Nándor Zsigmond
  • Mészáros Annaliza
  • Mészáros Bence
  • Papp Zselyke
  • Papp Zsigmond
  • Steiner Zara
  • Szabó Róza Júlia
  • Szajcz Mihály
  • Tóth Emili Bella
  • Török-Kalmár Ármin
  • Wein Flóra

 

1.b osztály

  • Ángyán Szófia
  • Balatoni Marcell
  • Balatoni Olivér
  • Balogh Géza
  • Barna Boglárka
  • Bódi Barnabás Bence
  • Burián Vencel
  • Csornai Soma
  • Déri Flóra
  • Gyurka Hanna
  • Kótai Nadin Tifani
  • Marx Johanna Kinga
  • Nagy Zalán
  • Németh Boglárka Hanna
  • Nguyen Ngoc Anh (Erzsébet)
  • Nyitrai Donát
  • Palcsó Emma Liza
  • Papp Lia
  • Plaszkó István
  • Retek Bernát
  • Szabó Arina
  • Tabi Adél
  • Vandenko Artem
  • Vencz Péter

 

Becsatlakozók

  • Gorócz-Tóth Ákos Simon
  • Székesi Zita Kiara
  • Gorócz-Tóth Vince Gábor
  • Katkó Bertalan
  • Szabó-Minda Kamilla Mira
  • Rostás-Kocsis Áron
  • Vértes Anna
  • Solymosi Gergely István
  • Szabó-Minda Júlia Zsolna
  • Balogh-Marques Leonard
  • Viszneki Csilla
  • Konecsni-Herényi Petra
  • Budavári-Kapuszta Kristóf
  • Káldy Cecília
  • Szoljánik Márk
  • Józsa Sára
  • Fellegi Boróka Anna
  • Géresi Flóra
  • Halász Villő Katalin
  • Kádár Alexandra Beatrix
  • Szalma Zoé Diána
  • Szemán Hanna
  • Budavári-Kapuszta Géza

A szentáldozás után alsó tagozatos kisdiákjaink a Teremtés hete alkalmából megtanult „Az Úr a pásztorom, jó pásztor ő…” kezdetű éneket énekelték közösen gitárkísérettel, amelyet Rádi Tiborné Kapin Zsuzsanna és Benyusné Balogh Orsolya pedagógusok tanítottak meg a számukra.

„Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására népünket számtalan jótéteménnyel halmoztad el. Szent István, első királyunk rendeléséből Nagyasszonyunknak és pártfogónknak tiszteljük őt a földön. Add jóságosan, hogy egykor vele együtt örökké örvendezzünk a mennyben! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

 

Gilicze Zoltán

2024. október 08.