Felső tagozatos közös reggeli ima a Szent Őrangyalok ünnepén

Október 2-án a Szent Őrangyalok ünnepét köszöntjük, azokat a szellemi teremtményeket, akik szünet nélkül dicsőítik Istent, és szolgálják az üdvözítő tervét, körülveszik Krisztust, akit üdvözítő küldetésében szolgálnak. Ennek tiszteletére közös reggeli imára hívtuk a felső tagozatos diákokat a nagy díszterembe.

Az ünnepet először Spanyolországban kezdték megülni a XVI. században, innen terjedt el a Tridentinum hatására Európában. Mindezzel kapcsolatban Szent Pió atya gyönyörű próféciát mondott Magyarországról:

„Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberi­ségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őr­angyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes len­ne erősebben kérniük hathatós oltalmát orszá­gukra!”

Szent őrzőangyalok ünnepén Rigóné Tomka Lea hitoktató mesélt a diákoknak a mai nap jelentőségéről, majd a felső tagozat diáksága osztályszinten számolt be a múlt heti „Teremtés Hete” programsorozat eseményeiről, élményeiről. Mind az elhangzottak, mind a felcsendült dalok Rádi Tiborné gitárkíséretével együttesen biztosította számukra Isten szeretetének közös megélését. 

Szent Bernát tanítását követve tiszteletet adtunk az őrangyalok jelenlétéért, odaadást a jóakaratukért, bizalmat az őrségért, hiszen ez az ünnep hódolat Istennel szemben, aki szeretetből angyalát küldi szolgálatunkra és védelmünkre.

 

Gilicze Zoltán

2024. október 02.