Jó Pásztor vasárnap, a hivatások világnapja

Húsvét negyedik vasárnapja a Jó Pásztor ünnepe. E napon, a papi és szerzetesi hivatások világnapján az iskolánkhoz tartozó családok – az egyes templomok vasárnapi szentmiséjén – a papok mellett kiemelten a Boldogasszony Iskolanővérekért imádkoztak. Azokért a nővérekért, akik Istennek, valamint az iskolánk fenntartásának szentelik életüket. A Szentlélektől kapott kegyelmi ajándék által, nap mint nap osztatlan szívvel adják oda magukat Krisztusnak.

Hálás szívvel köszönjük nekik az Istennek szentelt életet, amely az Úr Krisztus példájában és tanításában gyökerezik, és a Szentlélek által az Atyaisten ajándéka.

A klauzúrában Krisztus mélységes alázatában részesülő nővérek közösségünkért végzett imádságát kísérje mindennap áldás, hála és szeretet. Kívánjuk ezen az ünnepen, hogy övezze hivatásukat a jövőben is üdvösség, egészség és békesség.

Az ünnephez kapcsolódóan különös büszkeséggel gondolunk, és szeretettel imádkozunk azokért a ministráns szolgálatotvállaló diákjainkért is, akik – a szeretet meghívására – az önmagunkon való túllépéssel indultak el Jézus nyomában. Vasárnaponként, valamint a különböző egyházi ünnepeken és szertartásokon – mind az iskolánkban, mind számos templomban – segítenek az atyáknak a szentmiséken. Felolvasnak, perselyeznek és még számos egyéb feladatokat látnak el. Jézus szeretetének hírnökeiként igazi példát mutatnak a hívő közösségnek.

„Ti, ministránsok vagytok az evangéliumi üzenet hirdetőinek új nemzedéke. ” (II. János Pál pápa)

Kísérje áldás a ministránsainkat abban a szent szolgálatban, amit Urunk, Jézus Krisztus közelében végeznek az ő dicsőségére és az iskolánk hívő közösségének épülésére.

 

Gilicze Zoltán

2024. április 23.