MATEMATIKA CSAPATBAN, SZÁMOLÁS A SZABADBAN! –  MEDVE MATEK 2024

A Medve Szabadtéri Matematikai csapatverseny nem csak országosan, de világszinten is egyedülálló rendezvénysorozat, mely szabadtéri közösségi élményt ad a résztvevőknek a matematikán keresztül.

Május 10-én, az idei évben is az 5. évfolyamosok képviselték iskolánkat a Gellérthegyen megrendezésre kerülő három-három fős matematika kalandjátékon.

Eddigi örömteli tapasztalatunk, hogy a Medve Szabadtéri Matekversenyen minden évben valamennyi résztvevő számára sikerélményt biztosít. Még azoknak is, akik kicsit távolabb érzik maguktól a tanórai matekórákat! A három fős csapatok a Gellérthegyen – akadályverseny" jelleggel – különböző állomások között vándorolnak, és az egyes pontokon kapott feladatokat próbálják közösen megoldani. 

A feladatok sosem arra koncentrálnak, hogy bonyolult elméleti összefüggéseket kérjenek számon, sokkal inkább a furfangos észjárás, egy-egy jó ötlet megtalálása a cél. Épp ezért, minden feladatra csak egy szám, szó vagy betű a válasz. A feladatok – a kalandpályák logikájának megfelelően – fokozatosan nehezednek. Minden csapat a megoldás helyességétől függően halad tovább egy-egy újabb állomásra. Jó válasz esetén jó irányba, esetleges rossz válasz esetén mellékvágányra. 

A cél a legtöbb feladat helyes megoldása, ezáltal a legtöbb pont gyűjtése.

Hajrá Patrona, „lássuk a medvét”!

Köszönjük Brunner Emese és Feketéné Józsa Vera tanárnőknek az elő- és felkészítést, Rigóné Tomka Lea tanárnőnek a helyszíni kísérést.

 

Gilicze Zoltán

Kapcsolódó