Osztálymise Szent Lukács evangélista ünnepén

Október 18-án osztálymise keretében Szent Lukács evangélistára emlékeztünk. Az evangélista Szent Pál vértanúsága után Achájában, Dél-Görögországban szolgált püspökként, majd valószínűleg Patara városában ő is vértanú lett. Orvosként Krisztusban fedezte fel az emberiség gyógyítóját, és akit a festők védőszentjeként is tisztelünk. Evangéliumában különös tisztelettel írt a Patrona Hungariaeről, mintegy hiteles képet festve így Krisztus édesanyjáról, Szűz Máriáról. Olyan evangélista, aki nem önmagáról, hanem a világ Üdvözítőjéről akar beszélni, hogy minden istenszerető lélek megtudhassa, mennyire igaz mindaz, amire az Egyház tanította. Szent Lukács tanítását követve hálát adtunk a szentek jelenlétéért, odaadást a jóakaratukért és bizalmat az őrségükért.

Ezen a napon a 7. c osztály diáksága szolgálattal egybekötött osztálymisén vett részt, amely biztosította számukra Isten szeretetének közös megélését, közvetítését. A szentmisét Michele Baggi atyaBudapest-Ferencvárosi Assisi Szent Ferenc főplébánia plébánosa – tartotta, szolgálattevői pedig az osztály azon tanulói voltak, akik közül többen Krisztus tanítása szerint már rendelkeztek liturgikus szolgálattal.

Könyörgéseink:

  • Mennyei Atánk! Az iskolába járás régen dicsőség és megtiszteltetés volt. Ma már természetes. Add, hogy számunkra ez az iskola szellemi, lelki műhely legyen, mely minket alakít. Hallgass meg, urunk!
  • Mennyei Atánk! Biztos, hogy a Te akaratod volt, hogy mi ebben az osztályban találkozzunk, és együtt lehessünk. Add, hogy mindennapjainkban egymást segítve, támogatva növekedhessünk tudásban, bölcsességben és szeretetben. Hallgass meg, urunk!
  • Mennyei Atánk! Add, hogy a keresztény értékrend, amely segít megkülönböztetni és választani a jó és rossz között, mindig segítsen eligazodni az élet útvesztőiben. Hallgass meg, urunk!
  • Mennyei Atánk! Hálát adunk Neked szüleinkért és tanárainkért, akik lehetővé teszik nekünk és segítenek elérni – egyelőre bizonytalanul megfogalmazott, de egyre erősebbé váló – céljainkat. Segítsd őket, hogy szeretettel és türelemmel viseljék fiatalságunk szertelenségét. és bocsásd meg nekünk, ha akaratlanul is megbántjuk őket! Hallgass meg, urunk!

 

Az osztály diáksága – tanárai hangszeres kísérete mellett – énekekkel tette ünnepélyesebbé és meghittebbé a szent liturgiát. Hálásan köszönjük a Zeneiskola tevékeny jelenlétét, a csodálatos zenei hátteret.

 

Gilicze Zoltán

2022. október 17.