Tanulás játékon keresztül

A Skool kezdeményezésére 5 civil szervezet ingyenes programokat szervez az Ukrajnában zajló háború elől menekülő 6000 gyermek számára. Céljuk, hogy a velük töltött idő alatt segítsék feldolgozni, elfeledtetni a gyerekekkel az átélt traumákat, miközben az ország 30 különböző pontján LEGO játszósarkokat alakítanak ki. 

A Peace Builders program a LEGO Csoport és a LEGO Foundation támogatásával valósul meg. A LEGO Foundation elsősorban a nélkülöző vagy valamilyen krízis által érintett gyerekek számára igyekszik lehetővé tenni a szabad játékhoz és a tanuláshoz való hozzáférést. Az alapítvány sok évtizedes tapasztalattal rendelkezik a Learning through Play, azaz a játékon keresztül történő tanulás módszertanának alkalmazásában. Még márciusban jelentették be, hogy jelentős összeggel, mintegy 16,5 millió dollárral támogatják humanitárius szervezeteken keresztül az ukrajnai háború által sújtott családokat és gyerekeket. Ennek a támogatásnak egy része az Ukrajnával határos országokba irányul helyi civil szervezetekhez, hogy az adott országba menekült gyerekeknek, családoknak nyújtson segítséget.

 

2022. október 14.