Régi hírek
7. évfolyamos szentmise Szent Máté apostol és evangélista közelgő ünnepén
Szeptember 18-án az évfolyammise keretében a vértanúkra, valamint Szent Mátéra, a „hűséges” védőszentre emlékeztünk, aki Krisztus hívó szavára lett apostol, és kinek jelképe az angyal. A szent különös figyelemmel gyűjtötte, és őrizte magában az Úr szavait és beszédeit. Úgy foglalta elbeszéléseibe az Úr mondásait – miként az ékszerész foglalja aranykeretbe a drágaköveket – hogy egymásba fűzte a hasonló tartalmú, de eredetileg függetlenül elhangzott beszédeket.
Kollégiumi beavató a Patronában
Hagyományokhoz híven a 12 - esek vidáman, feladatokkal és egy kerettörténet segítségével befogadták a hetedikes és kilencedikes új kollégista lányokat. Az újak számára felejthetetlen élménnyé vált az este. A beavatót közös fagyizás és ima zárta, valamint a színes kimenő kártyák átadása. Reméljük az újaknak sok szép élményük lesz még velünk.
Német cserediákok Budapesten
Tanári szakmai nap
8. c osztálymise a Boldogságos Szűz Mária, a Patrona Hungariae tiszteletére
Szeptember 11-én osztálymise keretében a Boldogságos Szűz Mária közelgő névnapjára emlékeztünk, aki az egész világ megváltásának hajnala és reménye. Az ünnepet Boldog XI. Ince pápa rendelte el annak emlékére, hogy 1683-ban a keresztény seregek megfutamították a Bécset ostromló török hadsereget, és ezt a győzelmet Mária közbenjárásának tulajdonította.
Esztergomi zarándoklaton az 5.c osztály
Kisboldogasszony ünnepén
Szeptember 6-án – Kisboldogasszony ünnepéhez (09.08) közelegve – az általános iskola diáksága – a hagyományos reggeli ima keretében iskolánk névadójának születése előtt tiszteleg. Kilenc hónappal a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe után, ezen a napon ünnepeljük Szűz Mária földi születésnapját, közösen magasztaljuk a boldogságos Szűzanyát.
Délutáni napközi, tanulószoba
Okos eszközök gimnáziumi rendeje
2024 augusztusában megjelent a nevelési-oktatási intézményekben a tiltott és a használatában korlátozott tárgyak köréről, valamint a tárgyakra vonatkozó eljárásrend részletes szabályairól szóló 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet. A rendelet (1) bekezdése a nevelési-oktatási intézményekben a tiltott és a használatban korlátozott tárgyak köréről, valamint a tárgyakra vonatkozó eljárásrend részletes szabályairól, amely a tanulók okos eszközét és mobiltelefon használatát szabályozza.
A Patronában, megelőzve a rendeletet, már az elmúlt tanévben reggel az osztályfőnökök az erre a célra készíttetett, zárható szekrényekbe rakatták a telefonokat, és azokat a diákok csak a szaktanárok által meghatározott órákon használhatták. Most ezt a gyakorlatot folytatjuk, de kicsit szigorítanunk is kell ezen.