Eredményes kupakgyűjtés 2023-ban is

„Ne dobd ki, ments vele életet!”

Több kerületben, intézményben a kupakgyűjtés hosszú évekre vezethető vissza. Ennek eredményeként, ha több tonna kupakot sikerült összegyűjteni, akkor annak pénzre váltásával akár több százezer forinttal lehet segíteni a rászoruló gyermekeknek. Ráadásul semmibe sem kerül, mégis egy mozdulattal rengeteget tehetünk a környezetünk szennyezése ellen is.

Általános iskolánk – a Teremtés hete programsorozat keretében – az idei évben is csatlakozott a kupakgyűjtéshez, amely igen eredményes volt. A beérkezett több ezer kupak összegyűjtésével – ökoiskolai küldetésünknek eleget téve – sokat tettünk a környezetvédelemért, továbbá nemes célt tudtunk segíteni. A kupakokok összegyűjtésében diákjaink jelesre vizsgáztak összefogásból, hiszen jó cél érdekében tették.

A mai napon Újpest Önkormányzatának átadott szállítmány a MOL műanyag-feldolgozó üzemébe kerül, majd a kupakok beváltásából befolyt összeg a Gyermekekért Jótékonysági Alap pénzügyi fedezetét növeli. Az itt összegyűjtött pénzügyi keretből egy-egy beteg gyermek gyógykezelése valósul meg legtöbbször az otthoni ápoláshoz szükséges eszközbeszerzéssel. Legutóbb egy kamasz kislány terápiáját segítette a jótékonysági alapba befolyt összeg. A cél tehát minden esetben nemes.

Jövőre is szeretnénk folytatni ezt a jótékonysági hagyományt.

 

Gilicze Zoltán

2023. november 24.