A harcmezők urai című országos történelmi projektverseny

Az országos levelezőversenyeket bonyolító Hebe Kft. szervezésében vettünk részt három csapattal A harcmezők urai egyfordulós történelmi projektversenyben. Az egyetlen korcsoportban, 7-12. évfolyamig, meghirdetett versenyben közel 60 csapat indult. A verseny során a japán szamurájoktól kezdve, Hadik András hőstettein át Montgomery tábornok második világháborús bravúrjaiig ívelt a harcmezők urainak a sora. Kreatív egyéni feladatként pedig a csapatoknak haikut kellett írni és illusztrálni, ami egy ősi japán versfajta, melyet a szamuráj halála előtt ír saját magának, összefoglalva életét. Összességében a versenyzők sok értékes tudással, ismerettel és tapasztalattal lettek gazdagabbak.

Iskolánk három csapata szép eredményt ért el:

5. helyezett: 8. A csapata:           
Kálazy Fanni, Késmárki Luca, Koller Bíborka

 

8. helyezett: a 8. c csapata:
György Bendegúz, Horváth-Sulyok Mór, Németh-Meskó Csató

 

és holtversenyben a 7.A csapata is:
Benkő Mária, Kovács Abigél, Kromerenczki Júlia.

 

Felkészítő tanár: Hagyóné Vitus Györgyi

Kapcsolódó