Október 23-i megemlékezés

Mindössze 66 éve annak, hogy 1956. október 23-án a magyarság fellázadt a kommunista diktatúra ellen. A hétköznapok embere szó szerint kezébe vette sorsának alakulását, hogy ha békésen nem lehet, hát fegyverrel szerezzen érvényt igazságának. Bár a magyar népnek, a szabadságharc civil hőseinek, ekkor még nem sikerült megdöntenie a kommunista diktatúrát, bátorságuk, igazság-és szabadságvágyuk a mai napig példaként szolgál előttünk. Tisztelettel emlékezünk rájuk, mert bebizonyították, hogy a lehetetlennek tűnő helyzetekben sem szabad feladni. Ebből az alkalomból a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont általános iskolai diákjai és pedagógusai ünnepi megemlékezéssel, gyertyagyújtással, virágokkal, valamint koszorúzással rótták le tiszteletüket az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt a Tűzoltó utcai és a Corvin közi emlékhelyeken. Az ünnepségen a diákoknak a forradalom személyesen átélt élményeiről számolt be Pongrátz András ’56-os szabadságharcos is, aki részt vett a Sztálin szobor ledöntésében, és ott volt a Rádió ostrománál is. Zaszlavik György tanár úr is megosztott a forradalommal kapcsolatos élményeit, valamint a zenei aláfestéssel is emelte az ünnepi megemlékezés méltóságát. Nagy megtiszteltetés volt!

Dicsőség a hősöknek!

 

Gilicze Zoltán

2022. október 21.