Hírek

2023/2024

Alsó tagozatosok a Pesti Magyar Színházban

A Lázár Ervin Program keretében november 28-án az alsó tagozatosok közül a 2.c, a 3.a és a 3.b osztályosaink a Pesti Magyar Színházba látogattak, hogy megtekintsék a Szabó Magda örökbecsű regényéből készült zenés színművet, a Tündér Lala című előadást

2023/2024

4. osztályosok évfolyammiséje Krisztus Király ünnepén

November 24-én évfolyammise keretében magasztaltuk a világmindenség királyát Jézust, és megemlékeztünk, hogy ez a szent egyházi év utolsó napja.  A megemlékezést XI. Piusz pápa rendelte el 1925-ben, a gondolat maga azonban még régebbi, egészen az első keresztény közösségek idejére vezethető vissza.

2023/2024

Eredményes kupakgyűjtés 2023-ban is

Általános iskolánk – a Teremtés hete programsorozat keretében – az idei évben is csatlakozott a kupakgyűjtéshez, amely igen eredményes volt. A beérkezett több ezer kupak összegyűjtésével – ökoiskolai küldetésünknek eleget téve – sokat tettünk a környezetvédelemért, továbbá nemes célt tudtunk segíteni.

2023/2024

Krisztus király ünnepén

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottójának felhívására, miszerint „Alkosson minden nemzet egy közösséget”, 2023. november 24-én az általános iskola diáksága – a hagyományos reggeli ima keretében az egyházi év közelgő lezárása és Krisztus király ünnepe előtt tisztelgett. A korábbi évek hagyományait folytatva közösen magasztaltuk a világmindenség Királyát, Jézust, aki nem uralkodni jött, hanem szolgálni. Az Isten országát képviselve azért jött közénk, hogy beteljesítse az izajási jövendölését Isten szenvedő szolgájáról, szeretetből életét adja mindenkiért, barátaiért és ellenségeiért.

2023/2024

21 980 lépés a Budaörsi Kopárok bércein

November 18-án felfedező túrára hívtuk az általános iskolai diákokat és családjaikat a Budai-hegység legszebb részeire, a triász mészkő és dolomit alkotta hegycsúcsok meghódítására. A kirándulás során bejártuk a Budaörsi Kopárok izgalmas világát, megmásztuk, megcsodáltuk a lassan őszbe öltöző meredek bérceket, és meghódítottuk a Frank-hegy, valamint a Farkas-hegy csúcsait. A Budaörs felett húzódó hegyvonulat mészkősziklákkal pettyezett dombjai és hegyei, valamint a márgával és lösszel borított lejtői a Budai-hegység leglátványosabb pontjai közé tartoznak.

2023/2024

5. b osztálymise Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén

November 15-én osztálymise keretében emlékeztünk  a középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentjére, a szolgáló szeretet védőszentjére. Szent Erzsébet személyét évszázadok óta nagy tisztelet övezi. Kultusza a 13. századtól kezdve szinte egész Európában elterjedt.

2023/2024

Nagyszerű eredmények a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen

Az általános iskolai megyei/körzeti forduló 2023. november 10-én került lebonyolításra, amelyen az indulók, a dél-pesti régióba sorolt további hat fővárosi kerület (!) diákjaival mérték össze tudásukat. Az általános iskolát az idei évben a legeredményesebben a 6. a osztály képviselte.

A IX, XVIII, XIX, XX, XXI, XXIII kerületből induló hatodik évfolyamból az idei évben 66 csapat mérte össze tudását. A 6.a VSEV csapata  - folytatva az előző évi sikersorozatát – remek versenyzéssel az 5. helyet érte el, így bekerültek a díjazott csapatok közé!

5. hely

2023/2024

Iskolanyitogató

November 7-én "Márton – napi vigasságok” címmel iskolanyitogató játszóházba hívtuk azokat a nagycsoportos óvodásokat, akik szeptembertől első osztályosok lesznek. A regisztrációt követően közös imával, játékkal, énekléssel, kézműveskedéssel, táncos és mozgásos játékokkal ünnepeltük Szent Márton ünnepét. A programot teaház zárta, ahol a gyerekek finom Márton-napi pogácsát is kóstolhattak.

Szeretettel várjuk az érdeklődő családokat a december 05-én megrendezésre kerülő újabb iskolanyitogató programunkra!

 

Gilicze Zoltán


 

2023/2024

2. hely a kerületi szépolvasási versenyen

2023. november 13-én került megrendezésre a kerületi, negyedik évfolyamos szépolvasási verseny, amely a Kosztolányi Dezső Általános Iskolában került megrendezésre. Iskolánkat Hajas Adél képviselte.

A Montágh Imre emlékére megrendezésre kerülő „Mondd ki szépen!” szépolvasási verseny kerületi megmérettetésén Hajas Adél 4.b osztályos tanuló második helyezést ért el.

Felkészítő tanára: Molnár Luca