2024/2025

Bőhm Csaba olimpikon volt iskolánk vendége a felső tagozatos lelki napon

December 2-án – az adventi szentmisét követő napon – a felső tagozatosok lelki napjára került sor. A tegnapi adventi szentmisével egy várva várt időszak kezdődött el, az elcsendesedés, az elmélkedés és a megnyugvás időszaka. Mindannyian tudjuk azt is, hogy a latin ADVENT szó jelentése „eljövetel”, ami nekünk keresztényeknek a Megváltó eljövetelét jelenti az abban rejlő várakozás és a karácsonyra történő lelki felkészülés jegyében.

 

Csaba látogatását a Magyar Kurír is közölte, amelyet itt olvashatnak.

Tánccal a világ körül – felejthetetlen interaktív előadás az alsó tagozatosok számára

„A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér. ”
(Claude Achille Debussy)

November 28-án – a Lázár Ervin Program keretében – az alsó tagozatos tanulóink "Tánccal a világ körül" címmel egy felejthetetlen interaktív előadás részesei lehettek a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának jóvoltából a nagy díszteremben. A zenés, táncos, lélekemelő utazás vezetője, a Madách Színház színművésze, Sövegjártó Áron volt.